Különös képesség birtokában van egy brit pszichológus. Egy páciense elmondása alapján ugyanis a terapeuta úgy növelte meg mellének méretét, hogy csak nézte azokat.
A motorok körül forog a Bujdosó család élete. István és Márta ugyanis szerelmesei a kétkerekűeknek, számos ritkaság pihen a garázsukban. A csodákon a mai napig furikáznak, és semmi pénzért nem válnak meg szeretett járgányaiktól.
Két kezével védte meg családját a rájuk támadó medvétől egy alaszkai férfi. A 48 éves biológus, Toby Burke feleségével és három gyermekével egy hétvégi madárlesen volt, amikor megpillantották a hatalmas állatot.
Öt albínó kenguru született a Szegedi Vadasparkban. Az állatok az egész világon nagy ritkaságnak számítanak, ugyanis a kölykök anyukája maga is fehér bundájú, vörös szemű példány.
Harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság a 48 éves M. Józsefet, aki négyszer lőtt élettársára múlt pénteken szentendrei házukban, majd Jaguarjával elmenekült a helyszínről.
Stuart Hallt, a BBC egykori sportkommentátorát még decemberben vádolták meg azzal, hogy gyerekkorú lányokat molesztált. Most beismerte bűnösségét a bíróságon. Élete végéig rács mögé kerülhet.
Augusztus 21-én lesz négy éve, hogy elfogták a romagyilkosságok gyanúsítottait, két éve tárgyalják az ügyüket. Ha addig nem születik elsőfokú ítélet, a bíróságnak – házi őrizet elrendelése mellett - szabadlábra kell helyeznie a négy vádlottat.
Képtelen a munkára az a törzszászlós, aki szemtanúja volt a Bara József halálával végződő bántalmazásnak. Információink szerint a zsaruk a veréssel példát akartak statuálni, egyben szívességet tettek Bara haragosának.
Újraértékelik a pályázatát annak a mintegy kétszáz trafikosnak, akiknek fő megélhetési forrása a dohánytermékek értékesítéséből származott. De ettől még ki kell adni, hogy kik és miért nyertek.
Jócskán meghaladja a közszférában bevezetett kétmillió forintos bérplafont Kövér László javadalmazása. Az Országgyűlés elnöke tiszteletdíjat, választókerületi pótlékot és lakhatási támogatást is kap.
Kinek a vibrátora ér előbb célba - ez a lényeg azon a versenyen, amely a legújabb őrület a kaszinók városában. A szexuális segédeszközt rendhagyó módon használják.
A mentősnek az első szolgálati napja volt, és nem volt a helyzet magaslatán: 26 percbe telt, míg kiért a helyszínre, mert kétszer eltévedt, majd a kórházba is rossz úton indult. A késlekedés egy három hónapos baba életébe került.
Don Houston felesége mellett kapott szívrohamot és hosszú percekre leállt a keringése. Az intenzív osztályon közölték feleségével, hogy elvesztette férjét, ám ő váratlanul magához tért, és elmesélte mi történt odaát.
Texasban letartóztattak egy 35 éves férfit és egy 37 éves nőt, akik a hétvégén agyonverték öt hónapos kislányukat, amiért sokat sírt. Pedig nem is hallhatták - ugyanis süketek.
A fiatal srác mindenféle fura tárgyat tesz nagymamája fejére, lefotózza, majd kiteszi a külön erre létrehozott Twitter oldalra. Szegény mama azt hiszi, jó mókában vesz részt, miközben rajta röhög a fél világ.
Egy pozsonyi, őrizetlen parkolóban hagyta autóját Bajnai Gordon. Miközben ő tanácskozott, a kocsiját rövid időn belül ellopták. A kocsit és a tolvajt is keresik.
Addig cukkolta kora miatt az apját egy 26 éves amerikai fiú, hogy az apa végül kétszer belé mártotta a konyhakést haragjában. A fiú meghalt, az börtönbe került.
Utolsó pillanatokban mentettek ki a fonyódi partszakaszon egy holland férfit a Balatonból. A férfi kis híján odaveszett, mikor kihúzták, már csak egy deszkába kapaszkodott. Ahogy kimentették, azonnal meg is bírságolták tiltott fürdőzésért.
Sokkot kapott az anya, amikor meglátta, mit vett a szájába egyéves kisfia, amikor egy kórházban a vizsgálaton lévő férjére vártak. A kisgyerek talált egy fecskendőt, amiből vért ivott, most vizsgálják, nem fertőződött-e meg valamilyen...
Másfél éve nem volt ilyen magas a fogyasztói bizalmi index Magyarországon, mint az idei első negyedévben – mutatja az AGB Nielsen felmérése, azaz az emberek elkezdtek bizakodni. Az okokat kerestük.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.