A gyanúsított, Tristen Killman-Hardin annak a városi gimnáziumnak volt a tanulója, amelybe áldozata is jár. Kedd óta előzetes letartóztatásban van, az ügyészség szerint nem is egy, hanem két szexuális erőszak ügyében nyomoznak ellene.
Az egyik, a bevezetőben említett eset szeptember 19-én történt, amikor elkábította, majd autójában megerőszakolta a lányt. Egy YouTube-ra feltöltött hangüzenetben egyébként ezt maga ismerte be, de később eltűnt ez a fájl a megosztóról.
Bírósági dokumentumok szerint a fiú elküldte áldozatának az aktusról készített videót, de a klipet egy közösségi hálón is közzétette, a lány osztálytársai körében is terjedt. Az ügy kipattanása után két másik lány is jelentkezett a rendőrségen, hogy feljelentést tegyen Killman-Hardin ellen.
Az esetek meghökkentő következménye egyébként, hogy a három lányt, aki ki merte nyitni a száját, komoly kiközösítés, gúny, sőt testi erőszak érte az iskolatársak részéről. Olyannyira, hogy már nem is mertek suliba menni. Emiatt aztán tiltakozó demonstrációk szerveződtek a lányok mellett és a nemi erőszak ellen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.