A felkapott topmodell, Cara Delevingne megpróbálta lábával kitakarni a gyanús fehér porral teli zacskót, ám a lesifotósok reakcióideje sokkal jobb volt.
Egy méretes dildót kapott postán egy oklahomai férfi: a szexuális segédeszközön valaki gyalázkodó üzenetet küldött neki. Egy mezőgazdasági boltot gyanúsít.
A 26 éves nő barátjával együtt többször is megerőszakolt egy gondjaira bízott kisbabát. Azóta kiengedték, és most egy vidámparkba ment szórakozni, felügyelet nélkül.
Egy partibuszból zuhant a forgalmas útra a 26 éves Jamie Frecks, akinek esélye sem volt a túlélésre, miután három autó is áthajtott rajta az esés után. A fiatal nő két hónappal ezelőtt lett anyuka, és a szülés óta először ment bulizni,...
Egy gyermek súlyosan, másik öt könnyebben sérült, amikor kedden egy miskolci bölcsődében a mennyezetről lehulló faldarab eltalálta a kicsiket. A rendőrség nyomoz.
Ha nem lett volna elég a lelki kín, a fiú még egy tetoválással is gondoskodott róla, hogy a lány soha ne felejthesse el, mit tettek vele. Miközben a többiek erőszakolták, a fiúja fekete tintával és tűvel a szerencsétlen lány nyakára tetoválta...
A Massachusettsben elfogott kannibál beismerte: már apróra megtervezte, hogyan rabol el egy gyereket, és hogyan erőszakolja meg, trancsírozza fel, majd eszi meg a háza alatt kialakított horrorpincében. Gyomorforgató felszerelést találtak nála,...
Barátai őrültnek titulálták Linda Donaghey-t, amiért 49 évesen arra vállalkozott, hogy kihordja egy másik nő gyerekét. De mivel csak így születhet unokája a lányától, az asszony nem sokat gondolkodott.
Négy hegymászó halt meg a Fülöp-szigetek legaktívabb vulkánján kedden, a tűzhányó kitörése miatt. A liveinfo.tv videóján megörökítették a végzetes kitörést.
Omladozó házban csapott le a Terrorelhárítási Központ (TEK) arra a két férfira és egy nőre, akik a gyanú szerint évek óta kényszerítettek erőszakkal nőket prostitúcióra. A jómadarak azonnal megadták magukat.
Az orosz férfi egy bárban izmozott, és le akart hajtani egy pohárka égő abszintot. A pultos azonban kicsit félreöntötte a lángoló folyadékot, amitől leégett az egész arca.
Készül a következő bébielefánt, ezúttal a Nyíregyházi Állatparkban. Jack és Kwanza szerelme olyan hevesen lángol, hogy még a látogatók előtt sem zavartatták magukat.
Véletlenül egy dollárral - átszámítva valamivel több mint kétszáz forinttal - többért vett lottót egy négygyerekes egyedülálló anya az Egyesült Államokban, de remek befektetés volt, mert 14 milliószorosan térült meg.
Nem telnek nyugodtan az új olasz kormány első napjai. Az integrációért felelős minisztert ugyanis rögtön rasszista és szexista támadások érték. A kongói származású Cecile Kyenge büszke a bőrszínére, ezzel újabb támadásokat váltott ki.
A magyar származású, Arizonában élő férfi azt hitte, allergiás, azért szivárog állandóan folyadék az orrából. Tizennyolc hónap után ment csak orvoshoz, aki a vizsgálatok után bizarr dolgot közölt vele: van egy repedés az agyát borító...
Michael Adlernek szenvedélye lett a veszte. A mindössze 16 éves floridai gyerek a haverjaival szörfözött, mikor váratlanul egy cápa kiharapott egy darabot a lábából.
Jogosan jár havi 2,5 millió forintos javadalom Kövér Lászlónak. Az országgyűlés elnökére ugyanis nem vonatkozik a közszférában bevezetett bérplafon – tudtuk meg a Parlament sajtóosztályától.
Börtönben marad a külföldieket fogva tartó night-clubos, a 47 éves T. Anna Mária. A nő és társa jogtalanul tartott vissza öt külföldit, akik nem akarták kifizetni a több százezres számlákat.
R. Zsolt 40 év múlva kerülhet feltételesen szabadlábra. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész súlyosbításért, az ügyvéd és védence megalapozatlanság miatt fellebbezett.
.
Tüdőrákos tünetekkel, véres köhögéssel járhat egy hétköznapinak tűnő szúnyogcsípés: idén nemcsak brutális szúnyog- és kullancsinvázió van, de a vérszívók szokatlan nyavalyákat is terjesztenek.
Több mint 85 ezer diák kezdte meg idén az érettségit. Az első akadályt, a magyart a diákok átlagos nehézségűnek, de kimondottan érdekesnek találták. A Bors celebeket, ismert és kevésbé ismert embereket vizsgáztatott, változó sikerrel.
Hogy lehet ilyen szörnyűségre képes egy anya? A beteges és szexmániás Cs. Beáta saját kisgyermekeit használta vágyai kielégítésére. A legkisebb lány még csak 2, a legidősebb is csak 6 éves volt, amikor a nő bevonta őket perverz játékaiba.
Rémálommá változott az önfeledt szórakozás szombaton éjszaka a Vidámparkban. Öt percig lógtak fejjel lefelé a látogatók a Flying Circus nevű játékon, amely áramszünet miatt lerobbant. Többen sokkot kaptak a pániktól.
Többször is megszúrta volt élettársát egy 58 éves nő Pilisborosjenőn, majd bánatában felkötötte magát. Szerencsére sem a gyilkosság, sem az öngyilkosság nem sikerült, mindkettőjüket megmentették.
A kétgyermekes családanyán mellnagyobbítást és zsírleszívást végeztek. A műtétek az orvos szerint jól sikerültek, ám két nappal később a nő kómába esett és meghalt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.