Most jött a lesújtó hír: meghalt Sörös Sándor, akit Mel Gibson magyar hangjaként is ismerhettünk

Megrendülve fogadtuk a hírt, hogy május 15-én hosszantartó betegség után, 74 évesen elhunyt Sörös Sándor, Őze Lajos díjas, Fényhang-életműdíjas színművész, aki 1974 és 1990 között 16 éven át volt a Vígszínház tagja. Ez alatt az idő alatt csaknem 40 szerepben lépett színpadra, köztük olyan emlékezetes előadásokban is, mint a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, a Kőműves Kelemen, a 30 éves vagyok, a 22-es csapdája, a Sanda bohóc, Az öreg hölgy látogatása, az Álomkommandó vagy az Ahogy tesszük.

1974-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán Várkonyi Zoltán osztályában. Előtte két évig a Pinceszínházban szerepelt Szakácsi Sándorral, Szerencsi Évával — telt házak előtt nyolcvan előadás egy évadban. Már az első rostavizsgán biztos lehetett jövőjében, noha végig sem mondhatta verseit, az éneket is félbeszakították. Várkonyi Zoltán kávézni küldte: „Ne mondja meg senkinek, úgy néz ki, fölvettük.” Korábban írogatott, verseket is, hét évig hegedült, a hegedűkészítés is foglalkoztatta. Várkonyi Zoltán igazgatói szobájában két fénykép függött a falon a főiskolán — az egyik a Nyár című színdarab vizsgaelőadásáról készült, amelyben Sörös Sándor volt Félcseresznye. Csakúgy, mint a Pesti Színház Nyár előadásaiban. Várkonyi tehát hitt benne, mint ahogy Sörös hitt abban, hogy itt, a Vígszínházban frissen szerződtetett színészként rengeteget tanulhat. Tanult is: Páger Antaltól, Sulyok Máriától, Bulla Elmától, Ruttkai Évától, Tomanek Nándortól, Somogyvári Rudolftól, Darvas Ivántól, Tahi Tóth Lászlótól. 

A Vígszínház színpadán szuggesztív jelenlétével, kiváló énekhangjával és zenei érzékenységével vált emlékezetessé. A társulat egyik legtöbbet játszó színésze volt: több mint egy évtizedig havonta harmincszor lépett színpadra. Sokat foglalkoztatta a televízió is. A szinkronrendezők finom érzékenységgel fölfedezték benne a különös tehetséget.

„Figuraváltós” színésznek tartotta magát: nem önmagára formálta a szerepeket, hanem beléjük bújt. Ez a különös átlényegülési képesség tette emlékezetessé alakításait a Vígszínház színpadán is — akár néhány jelenet erejéig, akár nagyobb feladatokban. Nem harsány színész volt, hanem érzékeny, pontos és mélyen emberi. Kollégái és rendezői kivételes alkalmazkodókészségét, zenei érzékét és finom humorát is nagyra tartották.

Pályáját végigkísérte a bizonyítás vágya és a játék öröme. Egy interjúban első nagy szerepéről azt mondta: „Ez a szerep focinyelven szólva: tiszta tizenegyes. Csak most be kell rúgni.” Ez a munkába vetett hit, ez a gyermeki izgalom és fegyelem végigkísérte egész pályáját.

,,Legyen olyan, hogy ünnep, legyen olyan, hogy együtt, legyen olyan, hogy szeretet, legyen olyan, hogy közösen.” — énekelte az Ahogy tesszük zárójelenetében az előadás egyik legemlékezetesebb pillanataként. 

Drága Söri! Legyen olyan, hogy közösen!

Emléked szeretettel őrizzük!