Azt hitték, tumort találtak a 91 éves asszony gyomrában. Később a saját orvosai is sokkot kaptak: a röntgenfelvételeken ugyanis egy 60 éves magzatot láttak.
Valószínűleg gyilkosság áldozata lett egy apaji nő, akinek a holttestét csütörtök reggel találták meg – tájékoztatott honlapján a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK).
Többször is szexelt kutyájával egy amerikai férfi. Ki tudja, kiderült volna-e valaha mocskos perverziója, ha egy aktus közben véletlenül fel nem hív valakit a mobiljával.
Nagyon rossz vége lett volna annak, ha sikerül tökéletesen beleolvadnia a környezetébe annak a sisakos kaméleonnak, amely a múlt hét végén szökött el a gazdájától a fővárosi XV. kerületből.
Bányai Istvánné hazafelé tartott, amikor Hédi kutyája rosszul lett. Ölben vitte haza az ebet, majd otthonuk előtt segítségért kiabált a férjének: ő is rosszul lett...
Nem emlékszik Semjén Zsolt, hogy valaha is találkozott volna a 2009-ben kivégzett Rózsa-Flores Eduardóval. Pedig egykori egyetemi tanáruk szerint együtt hallgatták manipulációs kurzusát az ELTE-n.
Nagy bajba került Vérten Róbert. A fővárosban élő motoros hétfőn délután szenvedett balesetet a Soroksári út és Kén utca sarkán. Most szemtanúkat keres.
Órákig feküdt vérébe fagyva az a székesfehérvári fiatal lány, aki a harmadik emeleti társasházuk egyik ablakából ugrott ki szerda hajnalban.
Nem is olyan rossz dolog, hogy a belátható jövőben élethű szexrobotokkal hancúrozhat, aki akar. Legalább lesz kivel szexelniük a magányosaknak, és így nem lesznek olyan frusztráltak – véli Helen Driscoll szexuálpszichológus.
Nem tartja nemi erőszaknak tettét K. S Szilárd, akit első fokon 7 és fél év börtönre ítéltek, amiért az ELTE egyik gólyatáborában megerőszakolt egy fiatal diáklányt.
A 19 éves Zach Anderson egy 14 éves lánnyal szexelt, akivel a Hot or Not nevű oldalon ismerkedett meg. A lány viszont 17 évesnek hazudta magát, amivel finoman szólva is kicseszett a sráccal.
A figyelemhiányos iskolás fiú állítólag csintalankodott, de az nem tiszta, hogy ezért miért bilincselték meg a rendőrök. Mindezt ráadásul az osztályteremben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.