A Facebookon találtak rá az olcsón és állítólag hatékonyan dolgozó költöztető vállalkozóra. Megdöbbentek, hogy a kedvesnek látszó úriember gyakorlatilag mindenükkel lelépett.
A népszerű társkereső alkalmazást, a Tindert sokan nem tudják megfelelően használni csajozásra. Ez a férfi azonban tökélyre fejlesztette az ismerkedést.
A zsaruk először azt hitték természetes halált halt a 86 éves lakiteleki asszony. Később kiderült: fia megfojtotta, majd egy hónapig rejtegette a házban, miközben vele lakott.
Nyújtófával ütötték és kutyaláncra kötötték M. Krisztiánt a rendőrség szerint május 1-jén egy szegedi, Fő fasori házban. A férfi volt élettársát és annak családtagjait gyanúsítják az ütleggel. Katalin állítja: Krisztián szavaiból semmi nem igaz.
Kalocsán fogták el Sz. Pált. A férfi a Népszínház utcában gyilkolta meg szeretőjét, majd szőnyegbe csavarva egy kalocsai ház udvarán rejtett el. Sz. Pál korábban mulatós zenéléssel is foglalkozott.
Bruttó 15,6 millió forintért fejleszthetik „empátiás és kommunikációs készségeiket” a Földművelésügyi Minisztérium vezetői, köztük Fazekas Sándor miniszter – tudta meg a Bors.
Ha időben megvizsgálják, nem omlik össze a keringése - mondta a Borsnak Poczek László apja. A támadók elismerték tettüket. Fiatal koruk miatt a bíróság zártan tárgyalja az ügyet.
Németországban szült Dorottya, akihez nem ért oda időre ikreinek apja. Barátai, rokonai több száz kilométerre voltak. Dorottya a Facebookon kért segítséget.
Közös fotó készült a magyar miniszterelnökről és az amerikai elnöki párról. Orbán Viktor megilletődöttsége a szakértő szerint azzal magyarázható, hogy egy ilyen protokolleseményen semmire nincs idő.
Kedden kattant a bilincs annak a perverznek a kezén, aki több nőt is elrabolt és megerőszakolt várbörtönszerű pincéjében. A férfi két és fél évtized menekülés után egy népszerű műsornak köszönhetően került rendőrkézre.
Megtörte a csendet László Petra. Ő az az operatőrnő, aki Röszkén kigáncsolt egy fiatalt, illetve egy menekült apát, aki karján vitte gyermekét. Azt mondja akaratán kívül rúgta meg a kisfiút és, hogy lánya is azt kérdezte osztálytársaitól,...
Ava Fiora neve most még viszonylag ismeretlen, de ha így folytatja hamarosan beköszönt számára a világhírnév. A szexi modell sportműsort vezet, általában ezt csupaszon teszi, nézőitől pedig melleit rázva köszön el. Fotók, videók!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.