A 29 éves Sophie Mei Lan őszintén beszámolt arról, hogy miért szoptatja még mindig ötéves kislányát. A wakefieldi anya szerint emiatt sokkal közelebbi kapcsolatot ápol a gyerekével, és milliókat spórol rajta. Ugyanakkor rengeteg vitát is generál a szakács férjével, ugyanis ő meg már igazán azt szeretné elérni, hogy Lan álljon le, mert nagyon fáradttá teszi, hogy így táplálja gyereküket.
A bloggerként is működő anya, akinek van egy kétéves gyereke is a Sunnak azt mondta: „Nem hiszem, hogy van abban bármi furcsa, hogy szoptatom a gyerekeimet”. Lan – akinek az ágyában alszanak egyébként a gyerekek is, hogy ha felkelnének éjjel, akkor is meg tudja szoptatni őket, hogy ezzel gyorsan vissza is aludjanak – hozzátette:
az anyatej tápláló, nyugató és ingyenes.
A nagyobbik lány, Jasmine tavaly óta óvodás, az anya előre felkészítette, hogy nem sokan lesznek még a csoportjában, akiket anyatejjel táplálnak, és úgy néz ki a kislányt nem is zavarja ez.
„Ha majd csontfogai lesznek, nehezebb lesz szopnia, szóval valószínűleg magától leszokik róla majd úgy hétévesen” – nyilatkozta a nő.
Az anyák átlagosan a gyerek hathónapos korában hagyjáb abba a szoptatást, emiatt Lan elég sok furcsa tekintetet is kap nap mint nap, de egy új tanulmány szerint, annál gondoskodóbb egy anya a gyerek első 10 évében, minél tovább eteti így csemetéjét. Korábban pedig azt állapították meg a szakemberek, hogy aki tovább kap anyatejet, az intelligensebb, egészségesebb bélrendszerű és erősebb az immunrendszerű.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.