"Azt gondoltam, csak egy fertőzés, majd az orvos azt mondta, búcsúzzak el a gyerekeimtől"

Laura Graham számára az élet normálisnak tűnt, miközben egyensúlyozott a család, a munka és a férjével, Scott-tal és három gyermekükkel közös Bay of Plenty farm között. De legbelül tudta, hogy a testével nincs minden rendben.

A jelek aprók voltak. Egy kis puffadás, ami jött és ment, egy homályos fájdalom a medencéjében éjszaka, és egy égő érzés, ami pontosan olyan volt, mint egy húgyúti fertőzés. A 40 éves Laura így emlékszik vissza: „Csak azt gondoltam, hogy »Ó, ez húgyúti fertőzés – kapok antibiotikumot, és jól leszek«. Nem tűnt komolynak.”

Ennek ellenére bejelentkezett egy orvoshoz, és mindhárom vizit új diagnózist hozott fel. Először húgyúti fertőzésre gondoltak, majd szexuális úton terjedő fertőzésre, végül pedig egy lehetséges méhsüllyedésre.

"Folyton azt hittem, hogy meghúztam valamit edzés közben – meséli. – Vagy hogy egyszerűen csak nincs teljesen rendben a testem. Minden annyira finom, alig észrevehető volt. Továbbra is jártam dolgozni, sportoltam, és próbáltam tovább élni az életemet.”

Mégis hétről hétre, ahogy a tünetei súlyosbodtak, Laura egyre nehezebben tudta figyelmen kívül hagyni az éjszakai kellemetlenségeket. Csak akkor rendeltek el vérvizsgálatot, amikor a háziorvosa visszajött „és mindent meghallgatott”.

Mivel a CA125 vérmarkerszintje – egy olyan fehérje a vérben, amelynek szintje emelkedhet petefészekrákos nőknél – rendkívül magas volt, felfedezte, hogy daganat van a petefészkében. Szívszorító módon ezt a kezdeti diagnózist a 10. házassági évfordulójának napján kellett feldolgoznia. Laura és a 39 éves Scott „aznap este úgy mentek vacsorázni, mintha mi sem történt volna – pedig mégis történt” – mondja halkan.

Este azonban rászakadt a valóság. Laura megosztotta:

Ahogy azonban hetek teltek el a beutalások és az elmulasztott vizsgálatok homályában, több kérdés maradt, mint válasz. Laurának végül csak egy e-mailben erősítették meg a negyedik stádiumú petefészekrák diagnózisát.

„Senki sem mondta el nekem” – mondja. „Csak elolvastam.”

Ezután várt egy onkológusra és olyan vizsgálatokra, amelyek sosem születtek meg, és rájött, hogy nem ő a prioritás.

„Úgy éreztem, mintha kiesnék a repedéseken” – emlékszik vissza Laura, akit ebben a szakaszban már gyötört a fájdalom.

Bár volt magán egészségbiztosítása, karácsony közeledtével a magánkórház zárva volt, így azt tanácsolták neki, menjen az állami intézményekbe. Csakhogy ott meg senki nem foglalkozott vele, így kénytelen volt a saját kezébe venni az ügyet és egy másik magánkórházat keresett fel.

Napokon belül onkológushoz került, kezelési tervet kapott, és megkezdődött a kemoterápia. A petefészekrák diagnózisa decemberben történt, de a kezelése csak idén februárban kezdődött meg.

Sajnos Laura tapasztalata nem egyedülálló. Új-Zélandon a nők körülbelül 85%-ánál csak a harmadik vagy negyedik stádiumban diagnosztizálnak petefészekrákot. A negyedik stádiumra a túlélési esélyek drámaian csökkennek.

Miután épp most fejezte be a negyedik kemoterápiás kúráját, Laura már csak azokra a dolgokra koncentrál, amiket irányítani tud – magára és a családjára.

„A kemoterápiát úgy látom, mint valami olyasmit, ami segít nekem” – mondja. „Küzd értem, de tudom, hogy vigyáznom kell magamra.”

Egyelőre az élet arról szól, hogy egyensúlyt teremtsen a gyermekei – a kilencéves Cole, a hétéves Bailey és a négyéves Aria – számára, és hogy megtalálja a módját, hogy mindez kevésbé tűnjön ijesztőnek.

„Csodálatosak” – mosolyog Laura. „Egyszerűen alkalmazkodnak. Mindennek a részesei akarnak lenni – még a nehéz részeken is.”