18-szor hívta a segélyhívót a bajban lévő anya, mindenki cserben hagyta

18-szor hívta a segélyhívót a bajban lévő anya, mindenki cserben hagyta

öngyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 01. 20:30
Bors

Natalie Winter tavaly szilveszterkor végzett magával, öngyilkossága kapcsán most értek véget a hivatalos vizsgálatok. A 29 éves sussexi anya súlyos depresszióval küzdött, élete egy korábbi szakaszában drgfüggő volt, de sikerült végeznie káros szokásával. Bipoláris személyiségének problémái akkor erősödtek fel, amikor tavaly áprilisban szakított vele a barátja.

Nagymamája szerint komoly lelki problémákkal küzdött, démonaival pedig az év utolsó napján már nem bírt. A nő érezte, hogy segítségre szorul, ezért délután elkezdte hivogatni a segélyhívót, ám 18 hívására sem reagáltak. A nő végül négy óra előtt nem sokkal sms-t küldött ápolójának, aki sajnos szintén nem volt jó passzban.

Az üzenetben az anya ezt írta:

"Megpróbáltam felakasztani magam, nem reagált a segélyhívó sem" - írta, azonban Alison Shine sem válaszolt. Mint mondta, hallotta, hogy a telefonja lemerült, de nem volt szolgálatban, ezért nem foglalkozott vele. A pszichiátriai ápolóként dolgozó nő a vizsgálat során azt mondta, hogy egy magánéleti probléma miatt nem érzett magában elég erőt, hogy érdeklődést mutasson az üzenet iránt. Nem sokkal hat óra előtt írt vissza, ebben azt tanácsolta a nőnek, hogy menjen kórházba, de nem hívta fel a nőt, és a hatóságokat sem értesítette.

A válasz már késve érkezett, a halottkém szerint az anya 4 óra 10 perc és 5 óra között eldobta az életét. A szomszédok találtak rá felakasztott hullájára - írja a The Argus.

VAN SEGÍTSÉG!

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.