Szinte hazajárt a kanadai színházba Marton, ahol ketten is zaklatással vádolták meg

Szinte hazajárt a kanadai színházba Marton, ahol ketten is zaklatással vádolták meg

munka
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 02. 10:00
D. A.

Kanadában is nők zaklatásával vádolják Marton Lászlót, a Vígszínház egykori igazgatóját, akinek botrányáról az a torontói színház is értesült, amely 1999 óta a zaklatásig foglalkoztatta őt. A Soulpepper Theatre Company hivatalos közleményben írt arról, mit művelt náluk Marton. Kiderült: 2015. év végén a színház két tagja panaszolta be a vezetőségnél szexuális zaklatás miatt. Feljelentést nem tettek, de tette bizonyítása után menesztették Martont. 

– Két éve egy hivatalos belső vizsgálat után a Soulpepper megállapította, hogy Marton szexuális zaklatást követett el, és ezért a közte és a színház között fennálló kapcsolatot azonnal és véglegesen meg kellett szakítani – nyilatkozta a színház a Canadian Press hírügynökségnek. 

Marton és a Vígszínház egy­aránt büszke külföldi rendezéseire. A teátrum weboldalán a mai napig olvasható, hogy a nemrég kirúgott Marton szinte hazajárt az említett színházba, mert 11 rendezése került a Soulpepper színpadára, ráadásul fiatalokat tanított a teátrum akadémiáján. Marton munkát is szerzett a kinti teátrum háttérdolgozóinak: a Vígbe hozta őket díszlet-, jelmez- és világítástervezőnek. 

Mint ismert, a Színművészeti Egyetem felfüggesztett tanárát elsőként Sárosdi Lilla színésznő vádolta meg zaklatással, majd sorban jöttek az áldozatok.

Kíváncsiak voltunk arra, hogy Eszenyi Enikő, a Víg igazgatója tudott-e arról, hogy zaklatás miatt vált meg a kanadai színház a főrendezőtől, de kérdésünkre lapzártánkig nem kaptunk választ a torontói teátrumtól, ahogyan Eszenyi sajtósától sem arra a kérdésre, hogy nyilatkoznak-e az ügyben. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.