A Blikk megszólaltatta a minap kirobbant botrány főszereplőjének volt feleségét. Mint arról beszámoltunk, Sz. M. Z. médiatanárként ismerkedett meg a kiskorú lányokkal, akiket aztán különböző módokon hálózott be. A feleség, Bánkúti Anita is egyike volt a tanár áldozatainak, a botrány kirobbanása után elmondta a saját történetét.
– Táborban voltunk – kezdte az asszony. – Zenét hallgattunk, beszélgettünk és szórakoztunk az asztalok körül: ő felváltva csókolózott velem és egy másik lánnyal. Akkor nem láttam ebben, ahogy a többiek sem, semmi kivetnivalót: arra gondoltam, hogy milyen boldoggá tettem a tanáromat. A szüzességemet 14 évesen vette el. Rá két évre eljött, és a nagyszüleimnek is bemutatkozott, akik a testvéremmel neveltek minket. Ismerték, hiszen ők neveltek és bejártak az iskolába, ha kellett. Akkor azért jött, hogy "engedélyt" kérjen, mert addig titokban kellett tartani, nehogy baja legyen ebből.
– A nagykorúságom elértével kérte, hogy házasodjunk össze. Mint mindig, ezúttal is beleegyeztem abba, amit akart. Csak évekkel később döbbentem rá, hogy ki is ő valójában! Aztán eljött a pillanat, amikor el tudtam hagyni – zárta a beszélgetést az asszony.
A tanár májusban elsőfokon három évet kapott, akkor fellebbezett, novemberben tárgyalják újra az ügyét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.