<p>Bicskanyitogató jeleneteknek lehettek szemtanúi tavaly nyáron azok, akik az egyik tatai húsfeldolgozó üzem mellett sétáltak június 7-én. Nyílt utcán megkínoztak, majd megöltek egy sertést a vágóhíd alkalmazottjai.</p>
Szörnyű dolgokon ment keresztül három gyermekvédelmi intézetből megszökött tinédzser lány Miskolcon. A prostifuttatók karmaiba kerülő 14-17 éves gyerekeknek szállásért cserébe az utcán kellett árulniuk a testüket.
Egy hatvanas éveiben járó férfi ellen próbálnak fellépni az egyik Fejér megyei uszodában. A szülők állítják: a kéjenc hajszárítás közben mutogatja a nemi szervét a gyerekeknek. A rendőrség nyomoz.
Pokoli fájdalmak között vesztette életét egy rakodómunkás, akit a szemes kukorica pakolása közben felborult pótkocsi nyomott agyon egy Hajdúböszörmény melletti tanyán. A monstrumot irányító férfi kezén kedden kattanhat a bilincs.
<p>A magyar a második legelhízottabb nemzet Európában – derült ki az amerikai hírszerzés, a CIA nemrég közölt adataiból. A dietetikus szakember szerint baj van az életmódunkkal.</p>
<p>Minden tavasszal eljön az idő, amikor Szőllősi Istvánné elkezdi átültetni hatszáz cserepes növényét. A székesfehérvári nyugdíjas ezerkétszáz egzotikus növény közt él, ezekből hétszáz különböző fajtájú.</p>
<p>Özönlenek a turisták Baliba, amióta felfedezték, hogy az indonéz sziget eldugott völgyeiben hatalmas utasszállítók rozsdásodnak. A helyiek óriási üzletet látnak az üres Boeingekben.</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.