Fél év elzárás után a napokban újabb három hónappal meghosszabbították a letartóztatását annak a férfinak, akit Pintér Gyula eltűnésével összefüggésben fogtak el a rendőrök – tudta meg a Bors. Ő az, akivel a vállalkozó a műhelyében találkozott, mielőtt nyoma veszett volna. L.-t egy csuklyás őr kísérte, s figyelte minden egyes mozdulatát a bíróság épületében. Az 52 éves, hórihorgas, erős testalkatú férfit kéz- és lábbilincsben vezették a nyomozási bíró elé.
A Bors biztos forrásból úgy értesült: szökés-elrejtőzés és összebeszélés veszélye miatt tartják elzárva újabb három hónapra. Úgy tudjuk, Pintér Gyula ismerősét azzal gyanúsítják, hogy közreműködött a holttest eltüntetésében. A nyomozás érdekére hivatkozva azonban hivatalosan ezt a rendőrség, az ügyészség, s a bíróság sem erősítette meg. A gyanúsított ügyvédje nem kívánt válaszolni munkatársunk kérdéseire.
Ahogy arról korábban többször is beszámoltunk, a luxuskocsik szerelésével és átépítésével foglalkozó, ötvenéves maglódi férfinak május 10-én veszett nyoma a kutyájával, és immár 197 napja nem ad életjelet magáról. A Hummerjével indult útnak, amit egy rejtélyes idegen másnap visszaparkolt Gyula udvarába, a vizsla pedig napokkal később, Szlovákiában kóborolva került elő.
L. tanyája Gyula műhelyétől néhány kilométerre áll. A fákkal határolt ingatlant a férfi őrizetbe vétele után a zsaruk teljesen átkutatták és le is zárolták. A közelben élőktől most azonban megtudtuk: a zárt azóta feloldották, a gyanúsított testvérét szokták látni az udvaron. Úgy tudni, ő jár be hozzá a börtönbe is.
– Az első pillanattól fogva biztos vagyok benne, hogy a testvérem eltűnéséhez nem csak egy embernek van köze. Ezt erősíti, hogy a hatóságok a többi között az összebeszéléstől tartva tartják bent a börtönben. Hiába nagydarab ez a férfi, segítség nélkül a Gyula elbánt volna vele – magyarázza a Borsnak Pintér Ildikó.
– Rémálmok gyötörnek, amiben megölik és elföldelik a testvérem. Állandóan keresem szegényt, gyakran járom az erdős területeket. Nem akarom elhinni, hogy ez megtörténhetett, azt hittem, csak a filmekben látni ilyet – tette hozzá az aggódó nővér,aki nagyon bízik abban, hogy a szerette még valahol életben van.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.