Egyetlen kósza ötletből ezerfős segítő csoporttá nőtte ki magát három anyuka kezdeményezése, akik mára az ország több, mint húsz kórházának koronavírus-osztályára juttattak el élelmi- szercsomagokat, biztató leveleket és kedves gyerekrajzokat.
Javulnak Magyarországon a járványügyi adatok, a koronavírus elleni oltás folyamatosan zajlik, az országban ma már minden harmadik ember legalább egy védőoltást megkapott - mondta el a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője...
A járványügyi intézkedésekhez igazodva április 19-től, hétfőtől a tanítási időszakban érvényes menetrend szerint közlekednek a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatai - közölte a társaság vasárnap az MTI-vel.
Kismillió tárgy van a környezetünkben, aminek létezését teljesen természetesnek vesszük, pedig eredettörténetük szerint nem is ott lenne a helyük, ahol és ahogyan azokat ma használjuk, vagy nem azok találták fel és nem úgy, ahogy azt gondoljuk.
Alapítványt hoz létre Áder János köztársasági elnök és felesége, Herczegh Anita a koronavírus miatt árván maradt gyermekek megsegítésére. Ezt maga a köztársasági elnök jelentette be a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
Az oltások kapcsán nincsen Magyarországon társadalmi vita, tehát a vakcinák biztonságosságát és hatékonyságát a Gyurcsány Ferenc vezette baloldalon kívül senki nem kérdőjelezi meg - jelentette ki a Fidesz kommunikációs igazgatója a...
Egy új vagy épp használt autó megvásárlása mindig fontos döntés, melynek eredményét évekig élvezzük, vagy sem. A megfelelő modell kiválasztásához számtalan kérdést meg kell válaszolni, vagy dobja sutba az egészet, és hallgasson a...
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, akit felfegyverkezve elkövetett emberrablás bűntettével és más bűncselekménnyel gyanúsítanak.
Felforrósodott a hangulat egy torontói építkezésen, ahol a munkások fittyet hánytak a járványügyi előírásokra, sőt egy üveg vodka mellett egy sztriptíztáncosnővel szórakoztatták magukat.
A hányattatott sorsú Dönci még egy éves sem volt, amikor gazdája megunta, és leadta az Illatos úti ebtelepre. A fekete szőrmók volt a szervezet legrégebben szép jövőre ácsingozó lakója, amikor élete gyökeres fordulatot vett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.