Ukrajna

Kiderült: Már ennyien menekültek el Ukrajnából a háború kezdete óta

MTI

Létrehozva: 2022.05.02.

Több mint 5,5 millióan menekültek el eddig Ukrajnából a harcok kezdete, február 24-e óta - jelentette be az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) hétfőn.

A szervezet ezt a számot elsősorban a határátkelőkön működő hatóságok hivatalos adatai alapján állapította meg - tették hozzá.

Shabia Mantoo, az UNHCR szóvivője a múlt héten Genfben azt mondta, a harcok kitörése idején körülbelül 4 millió menekülttel számoltak, ezért a szervezet 2,2 milliárd dolláros támogatásra nyújtott be igényt annak érdekében, hogy az emberek ellátását biztosítsák.

Mindeközben a mariupoli polgármester egyik munkatársa, Petro Andruscsenko az ukrán televíziónak arról számolt be, hogy 

az orosz erők vasárnap ismét lőtték a városban található Azovsztal acélművet nem sokkal az után, hogy a létesítményben korábban menedéket kereső civileket menekítettek ki.

Az Azovi-tengeri kikötőváros nagyrésze Moszkva szerint már az orosz csapatok irányítása alatt áll, de sok civil a harcok elől a 11 négyzetkilométeren elterülő Azovsztal hétszintes földalatti alagútrendszerében keresett menedéket.

Az ukrán hadsereg ugyanekkor azt jelentette be, hogy az orosz erők a Mariupolnál állomásozó csapatok egy részét Luhanszk térségében található Popasznába irányították át. A településnél korábban már heves harcok dúltak.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vasárnap Telegramon azt közölte, hogy az evakuálás megkezdését követően már 100 civilt menekítettek ki ukránok ellenőrizte területre az acélműből, ők hétfőn érkeztek Zaporizzsjába. David Arahamija, a Moszkvával tárgyaló ukrán békeküldöttség vezetője megerősítette a hírt, és hozzátette, hogy a kimenekített civilek első csoportjában gyerekek, nők és idősek vannak.

Mariupol más részeiből ugyanakkor hétfőn is több civilt sikerült evakuálni 

– jelentette be a városvezetés.

Zelenszkij irodája hétfőn azt közölte, az orosz erők ismét tűz alá vették a kelet-ukrajnai Luhanszk és Donyeck térségét is, a tájékoztatás szerint legalább hárman meghaltak.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713560711
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145412_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Aggódnak a britek: vietnámi prostituáltak érkeznek Magyarországon át Nagy-Britanniába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713560711
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713560711
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713560711
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól