Nyugodtan lehet mixelni a hazánkban elérhető koronavírus elleni oltóanyagokat, a virológusok szerint ugyanis még az esetleges új variánsok ellen is védhet.
Az az útvonal, amit korábban negyed óra alatt tettünk meg, hétfő óta lehet akár másfél-két óra is, akkora dugók alakultak ki Budapesten. Ami pedig a jövőt illeti, úgy fest, hogy ez ennél csak rosszabb lesz.
<p align="justify">
Mentőövként, bizakodva tekint a vendéglátósok többsége a pénteken kezdődő Európa-bajnokságra. Elmondták, a kieső forgalmat tíz százalékos emeléssel próbálják kompenzálni.
Álmában, agya elektromos hullámain keresztül beszélte meg a trafik tulajdonosával, hogy elvihet az üzletből nyolc doboznyi cigit, hitelre – állítja az a ráckevei férfi, aki kirabolta a kisváros egyik dohányboltját.
Ausztria egy sor intézkedéssel zárja ki azokat, akik nem náluk vették fel az oltást, így az ember akarva-akaratlanul is azt érzi: kitették a zárva táblát a szomszéd országban.
Kimaradt menstruáció, megduzzadt mellek és hányinger – ezek a leggyakoribb jelek, amelyek esetleges terhességről árulkodnak. Azonban kiderült, a szájra nézve is megmondható, ha valaki várandós.
Nyolc doboz cigarettát vitt el – fizetés nélkül – egy férfi Ráckevéről, egy trafikból. Az első hallásra hétköznapi rablás mögött azonban egy igencsak bizarr sztori húzódik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.