
Halálsikolyok törték meg a vidám zsibongást a dél-walesi vidámparkban vasárnap. Egyelőre nem tudni mi okból, de kisiklott az egyik hullámvasút. Úgy tudni, hogy egy perccel az indulása után, már az első kanyarban lefutott a sínekről az egyik vagon, majd hosszú percekig a levegőben lógott. A személyzet azonnal cselekedett, pillanatokon belül megkezdték az utasok kiszabadítását
A balesetben csodával határos módon csupán egyetlen látogató sérült meg, a férfi azonban súlyos, életveszélyes sérülésekkel került kórházba. Többen a hullámvasútba ragadtak, tehetetlenségükben pedig folyamatosan segítségért sikoltoztak.
Egy szemtanú arról számolt be a Daily Mail oldalának, miszerint szeretett volna felszállni a pillanatokkal később kisiklott hullámvasútra, de szerencséjére lekésett róla. A park munkatársai a balesetet követő percekben azonnal megkezdték a park kiürítését, közben pedig értesítették a mentőszolgálatot is.
– Kevesebb, mint egy perccel az indulás után szörnyű sikolyokra lettem figyelmes. Ekkor vettem észre, hogy az első kanyarban a hullámvasút hátsó vége lecsúszott a sínről. Egy kislány keservesen zokogott, annyira megijedt – árulta el az a szemtanú, aki pillanatokkal később rátalál a fűben fekve a sebesült férfira.
Az Oakwood vidámpark ellen vizsgálatot indítottak. A látogatók legkedveltebb hullámvasútja, a Treetops már 30 éve működött balesetmentesen.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.