Bár az ózdi rapper maga tudatta a közösségi oldalaink, hogy ittas vezetés miatt lekapcsolták a zsaruk és mennyire szánja-bánja bűneit, a rajongókat ez egy csöppet sem hatotta meg.
Eddig is sztárok egész sora fejezte ki őszinte döbbenetét és felháborodását a NATO főtitkár, Mark Rutte minimum felelőtlen és egyben elborzasztó kijelentése kapcsán. Hajdú Péter, Aurelio és Gáspár Zsolti is egyként remélik, hogy a politikusnak csak az előre elfogyasztott, ünnepi tojáslikőr ártott meg és ezért beszél sületlenségeket.
Az énekesnő nemcsak a színpadon, hanem a magánéletében is nagy utat járt be. Lengyel Johanna az utóbbi időben egyre őszintébben beszél arról, milyen belső folyamatokon megy keresztül, hogyan változnak körülötte az emberi kapcsolatok, és mit jelent számára ma a magány és a szerelem.
A fiatalabb Gáspár fivér többször is elszámolt magában tízig az elmúlt napokban, de végül úgy döntött, mégiscsak megszólal az unokahúgát ért elvtelen támadásokkal kapcsolatban. Gáspár Zsolti szerint azért szúrja a baloldali megmondóemberek szemét Gáspár Evelin szakmai sikere, mert roma származású, aki ráadásul mert nagyot álmodni és túlnőtt rajtuk.
A négygyermekes családanya korábban a magánbölcsődék pártján állt, ám valami megváltozott benne. Kulcsár Edina már állami intézményekbe íratná a gyerekeit, mivel elmondása szerint sokkal jobb ellátást kapnak a gyerekek ezeken a helyeken.
Börtön, veszteség, csalódások! Galambos Lajos számára az elmúlt évek súlyos megpróbáltatásokat hoztak. A nehézségek közepette azonban világossá vált számára, kik az igaz barátok. Exkluzív interjúban mesél arról, mi tartotta benne a lelket, és hogyan tölti idén a karácsonyt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.