Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a BorsOláh Gergő a Borsnak mesélte el, hogy idén egy igazán kalandos utazást tervezgetnek a családjával, ami a gyerekek abszolút kedvence. Lakókocsis túrára készülnek! De az is kiderült, miért csöndesebb most zeneileg, és milyen mély, gyönyörű gondolatok foglalkoztatják a hétköznapokban.

Az énekes családjában a nyaralás tervezése idén nem a merev menetrendről, sokkal inkább az önfeledt pillanatokról szól. Gergő elárulta, hogy bár a részleteken még nem gondolkoztak, nagyon úgy fest, hogy a lakókocsis utazásnak idén is bérelt helye lesz a naptárjukban.
A gyerekekkel egy lakókocsi túrát tervezünk majd. Egyszer már voltunk egyébként a Balaton környékén, és az nagyon szuper volt. Azóta is emlegetik. Ha meglátnak egy lakókocsit, akkor konkrétan mindenki felsikít. Olyan élmény volt ez nekik. Szóval, ezt mindenképpen megismételjük
– mesélte a Borsnak.
A tavalyi balatoni siker után Gergő idén szeretne még nagyobb örömet szerezni a szeretteinek. Bár a hazai tájakat is imádják, most feleségével azon gondolkodnak, hogy egy kicsit messzebbre merészkednek.
Tavaly a Balatonnál voltunk, de lehet húzok egy merészet, és elmegyünk Olaszországba vagy Horvátországba. Nagyon jó hangulata van az egésznek.
Miközben a családban teljes a boldogság, a rajongók észrevehették, hogy az énekes zeneileg most egy kicsit visszavonultabb korszakát éli. Őszintén elmesélte az okokat.
„Zenei területen most egy kicsit csendes vagyok. Van bennem sok téma, csak most más családi dolgok erről levették a fókuszt. Amúgy sem úgy írok dalt, hogy jön a nyár vagy írni kell valami slágert. Nekem ez érzésből jön, amihez idő kell és csend. Nem tudok gyártószalagon írni” – mondta Gergő, aki azt is elárulta, hogy rengeteg téma kavarog benne, de van egy, ami mindennél közelebb áll a szívéhez.
Van bennem egy fontos téma: ez a hála. Sokszor fel se fogjuk, hogy mennyi mindenért lehetünk hálásak: látunk, hallunk, mozog a lábunk. Ez például egy olyan téma, ami nagyon érik már bennem...
A 15 éves Denisz nemrégiben már a második alkalommal lépett fel apja zenekarával. Az énekes a Borsnak elárulta, hogy a koncert sodrásában egy pillanatra még meg is feledkezett arról, ki ül a hangszerek mögött, ám a fiú tehetsége azonnal emlékeztette rá.
Hatalmas büszkeség nekem, el sem tudom mondani, mennyire. Az, hogy Denisz is a zenei pályára lép, ez a saját döntése volt, én nem erőltettem soha semmit neki. Látszik rajta, hogy született tehetség
– nyilatkozta boldogan az énekes.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.