Gödöllői késelés: mindent bevetettek kollégájuk ellen a rendőrök

Gödöllő
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 20. 16:00
Továbbra sem találják azt a hivatásos rendőrt, aki ellen azért van érvényben elfogatóparancs, mert a gyanú szerint szerdára virradóra egy gödöllői szórakozóhelyen megkéselt és viperával többször megütött egy férfit – tudta meg az MTI.
MTI

F. I.-t, a Készenléti Rendőrség tagját nagyon sok helyen keresték: a gödöllői lakásán, ismerősei, barátai körében, szinte mindenütt, ahol elvileg fellelhető lenne. Helikoptert és kutyákat is bevetettek a rendőrök, egyelőre hiába.

Mivel az életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével gyanúsított férfinak szabadsága leteltével, szeptember 25-én kellene jelentkeznie a munkahelyén, a nyomozók bíznak abban, hogy addigra előkerül - tette hozzá a vezető ügyész.

Szerda reggel óta a szórakozóhelyen tartózkodók közül nagyon sok tanút meghallgattak, s a sértettet is kikérdezték, de a jelenleg is zajló tanúkihallgatásokról a nyomozás érdekében nem kívánnak nyilatkozni.

A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség vezetőjének korábbi tájékoztatása szerint F. I. egy baráti társasággal szórakozott, amikor összeszólalkozott egy másik társaság tagjával. A vita után a rendőr elhagyta a helyiséget, de később visszatért egy bozótvágó késsel és egy viperával. Ezekkel az eszközökkel többször megvágta, illetve megütötte a korábban vele vitába keveredő embert, majd ismeretlen helyre távozott.

A könnyű sérüléseket szenvedett sértettet - akinek a nyakát is érte szúrás - kórházba szállították, majd ellátása után kiengedték.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.