Diákok nyalogatták a pap térdét

pap
PUBLIKÁLÁS: 2012. szeptember 21. 10:30
Nyomozást indítottak az ellen a lengyel pap ellen, aki a térdéről nyalatta le a tejszínhabot elsős gimnazista diákjaival. Marcin Kozyra azzal védekezik, hogy ez a feladat évek óta a gólyaavatás része.
Bors

Nagy felháborodást keltettek azok a fotók, amelyek egy lubini középiskola „beavatási szertartásán” készültek, a képeket a napokban hozta nyilvánosságra a rendőrség. A Salesians Gimnáziumban, ahol Marcin Kozyra atya az igazgató, állítólag elég megalázó feladatokat kell végrehajtaniuk a tizennégy, tizenhárom esztendős diákoknak, írja a Daily Mail. Például le kell nyalni a tejszínhabot az igazgató térdéről, aki közben meredten bámulja a gyerekeket.

A feladatokat minden elsősnek végig kell csinálni, fiúknak, lányoknak kivétel nélkül. A képeken Kozyra egy botot tart az ölében, arról viszont már nem szól a fáma, hogy a pap használta-e a fenyítő eszközt.

– Ezek a fotók nagyon felkavaróak, ki fogjuk vizsgálni az ügyet, hogy nem történt-e szexuális zaklatás – nyilatkozta a lengyel kormány szóvivője, Marek Michalak. A gyermekvédelmi hatóságok és a rendőrök is azonnal felfigyeltek az ügyre, a diákok szülei azonban cseppet sem aggódnak. Valamelyikük azt írta egy levélben, hogy „az nem is tejszínhab volt, hanem borotvahab, és senkinek nem volt kötelező lenyalnia”. Az ügyefogyott levél persze nem hatotta meg a rendőröket. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.