Nagyobb profitot termelnek azok a vállalatok, ahol női vezetők is vannak. Ennek ellenére ritkán választanak nőt igazgatónak – állapította meg egy uniós felmérés. Az Európai Unió szorgalmazza, hogy több hölgy kerüljön vezető pozícióba.
A havazás sokakban felébresztette a kalandvágyó konyhaművészt: kipróbálták az olvasztott hóból készített teát. Egyes szakemberek azonban lebeszélnék őket a kísérletezésről.
A képzőművészet meglehetősen sajátos műfaját teremtette meg egy Angliában élő férfi. Walton Creel kedvenc fegyvere segítségével készít portékat és „állatrajzokat”.
2012. január 9-én a BorsOnline-hu-n megjelent Letiltották a vadászok bikinis felvonulását című cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Juhász Dominika a Pilisi Parkerdő Zrt. dolgozója.
Beolvasott a gazdasági minisztériumnak a világ egyik legbefolyásosabb befektetési guruja. Nouriel Roubini azt írja: a forintot nem a spekulánsok mozgatják. A gyengülést Matolcsy György múlt heti cikke váltotta ki.
Borzasztó látvány és bűz van a Debrecen melletti Kismacson: egy kert végében tehéntetemek hevernek. A szomszéd fertőzéstől fél, a hatóságok azonban egymáshoz küldözgették.
Lemondott szolgálati jogviszonyáról a Köztársasági Elnöki Hivatal objektumőre, aki a zsákmányolt aranyból hárommilliónyit eladott, tizenegyet pedig elfogása előtt átdobott nyugdíjas szomszédja erkélyére.
Egy amerikai nő a barátja arcát egy lakókocsiban gyömöszölte a mellei közé. A mentőknek a helyszínen még sikerült újraéleszteniük a férfit, de a kórházban elhunyt.
A spanyolországi Seville állatkertben úgy döntöttek, felvidítják Gina nevű csimpánzuk éjszakáit, ezért tévét és távirányított tettek ketrecébe. A gondozók eközben tanulmányozták viselkedését. Nagyon meglepődtek azon, miket néz az állat.
Kilenc hónap alatt 76 kilót fogyott a 46 éves Anette Skinner, miután megtudta, hogy fiát miatta csúfolják az iskolában. Máig szégyelli magát a családja előtt.
Biztos nagyobb lelkesedéssel fogadja majd második eskütételét Barack Obama amerikai elnök, mint az őt helyettesítő férfi a főpróbán. Serpico Elliott őrmester gyakorlatilag halálra unta magát, miközben a politikust helyettesítette.
Krisztus ezúttal egy San Diego-i hotel ablakában mutatta meg magát, egy járókelő le is fotózta a mobiljával. Bár szerinte akár a Led Zeppelin is lehet.
Egy 22 éves svéd nő ellopott egy vonatot, majd két kilométer után kisiklott vele és belehajtott egy lakóházba. Szerencsére - rajta kívül - senki nem sebesült meg. Az anyagi kár jelentős.
A 49 éves férfit egy iskola uszodájában kapták el, amint egy úszóversenyen keresett potenciális áldozatot. A rendőröknek azt mondta, a tinisztár telepatikus üzenetben küldte oda.
Hivatali visszaélés miatt indult eljárás H. Csaba, a Debreceni Rendőrkapitányság volt helyszínelő nyomozója ellen. Adatokat szolgáltatott ki ismerőseinket.
A nő csak évtizedekkel később mert a nyilvánosság elé állni, ám most végre ítélet született az ügyben. A perverz férfi mindent bevallot, és sajnálkozik.
A 34 éves nő egy ritka genetikai betegségben szenvedett, emiatt az utóbbi években megállíthatatlanul nőni kezdett. 210 centisen és 181 kilósan a szíve nem bírta tovább a hatalmas terhelést, amit óriásira növekedett teste jelentett.
Magát közfeladatot ellátó személynek kiadva egy kalapáccsal kis híján agyon verte, majd kirabolt egy idős férfit M. Ferenc. A gyilkosnak egy női segítőtársa is volt. A rendőrség elkapta a kegyetlen Bonnie és Clyde párost.
Alig hitt a szemének a sokat látott sárkányrepülő-oktató, amikor egy méretes halászsas „ült” a vitorlájára. A különleges találkozásra Ausztrá-liában került sor, 150 méteres magasságban.
Határon lefoglalt, elkobzott állatokkal van tele a Szegedi Vadaspark. Sok a különlegesség, a kocsik rakteréből előkerültek már hatalmas értékű madarak, hüllők, sőt, majmok is.
Elképzelhető, hogy nem tudják időre összefoltozni Lenin maradványait. A megújult mauzóleum áprilisban nyit, de lehet, hogy már a bolsevik vezér teteme nélkül.
Fenséges menüsor, elegáns öltözék, válogatott vendégek és több tízezres belépő: január végén startol a báli szezon Magyarországon. Aki ezen részt akar venni, mélyen a zsebébe kell nyúlnia.
Nouriel Roubini elemzőcége visszautasítja a Nemzetgazdasági Minisztérium hétfő délelőtti vádját, írja a Portfolio.hu. Roubiniék szerint a magyar jegybenkelnök-váltással kapcsolatos fejlemények okozták a forint zuhanását, nem az ő ajánlásuk.
Kiváló gondolatokat ébreszthet az utáltnak tűnő monoton munka – állítják angol kutatók. Az agykontrollos Domján doktor egyetért a megállapítással, a kreatív Geszti Péter csóválja a fejét.
A forint gyengülése miatt nő a devizahitelesek törlesztőrészlete, viszont könnyebb lehet a magyar árukat külföldön eladni. Kinek árt és kinek kedvez az elmúlt napok árfolyammozgása?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.