H. Csabát 2011 márciusában azzal hívta fel egy ismerőse, K. Attila - az ügy másodrendű vádlottja -, hogy nézzen utána, milyen céllal, milyen ügyben idézték be tanúként a rendőrségre.
A volt rendőr hivatali helyzetével visszaélve még aznap belépett a rendőrség nyilvántartási rendszerébe és jogosulatlanul betekintett a büntetőügy adataiba: ki és milyen bűncselekmény miatt tett feljelentést, illetve kiket hallgattak meg addig tanúként az ügyben. A csalás miatt indított büntetőügy adatait pedig közölte a másodrendű vádlottal.
2011 májusában egy másik ismerőse kért segítséget tőle: T.Ernő - az ügy harmadrendű vádlottja - azért hívta fel, hogy megtudja, milyen ügyben hívták be tanúként a Debreceni Rendőrkapitányságra fiatalkorú unokáját. Amikor H. Csaba szolgálatban volt, kollégája jelszavával belépett a nyilvántartási rendszerbe, utánanézett a folyamatban lévő büntetőügy részleteinek.
Az eredményt telefonon közölte a harmadrendű vádlottal, hogy az Oroszlányi Rendőrkapitányság megkeresése alapján egy csalás ügyben hallgatják ki unokáját tanúként.
2011 júniusában egy autóra vonatkozó adatok miatt hívta fel a rendőrt a negyedrendű vádlott, M. István, s a két ismerős másnapra személyes találkozót is megbeszélt. A vádirat szerint H. Csaba ebben az esetben jelvényszámát megadva a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság ügyeletvezetőjét kérte meg, hogy a központi számítógépes nyilvántartásból kérje le az autó adatait: ki a tulajdonosa, illetve hogy áll-e körözés alatt a jármű. Később közölte a negyedrendű vádlottal a gépkocsi tulajdonosának nevét és lakóhelyét is.
Az ügyész próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott valamennyi vádlott esetében.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.