A NAV figyelt fel rá, hogy egy elsőre hétköznapinak tűnő gépbeszerzés mögött olyan szövevényes csalási háló bontakozott ki, amely végül milliárdos károkat okozott az államnak.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói egy mezőgazdasági vállalkozás gépbeszerzéseit kezdték vizsgálni, miután felmerült a gyanú, hogy a cég indokolatlanul magas áron vásárolt berendezéseket. A nyomozás során kiderült: a vállalkozás tudatosan manipulálta az árakat annak érdekében, hogy jogosulatlanul nagyobb összegű támogatáshoz jusson, és magasabb áfát igényelhessen vissza.
A társaság a hivatalos forgalmazóktól kért árajánlatokat használta fel, azonban azokat közel kétszeres értékre módosítva nyújtotta be pályázati dokumentációként. Ennek köszönhetően jelentős összegű támogatást nyertek el, miközben az államot is megtévesztették.
A bűncselekmény leplezésére egy összetett számlázási láncot hoztak létre. Ennek segítségével a külföldi gépvásárlásokat és a valótlan tartalmú számlák kifizetését formálisan egy beszállító cégen keresztül bonyolították le, ezzel próbálva eltüntetni a valódi pénzmozgások nyomait. A nyomozás – amely több mint 1000 munkaórát vett igénybe – végül feltárta a teljes rendszert. A hatóságok szerint a csalássorozat több mint 1 milliárd forintos vagyoni hátrányt okozott a központi költségvetésnek.
A NAV nyomozói 12 helyszínen tartottak kutatásokat, amelyek során a pályázatokhoz kapcsolódó dokumentumokat és eszközöket foglaltak le. Az intézkedések eredményeként közel 2,4 milliárd forint értékben történt lefoglalás és zár alá vétel. Az ügyben öt személyt hallgattak ki gyanúsítottként. Egyiküket a repülőtéren fogták el, amikor éppen külföldről tért haza. A gyanú szerint bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalásban vettek részt. A Kecskeméti Járásbíróság három gyanúsított letartóztatását elrendelte, értesült a BAON.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.