Aktuális

Aigner Szilárd: még hat évem van hátra

Hofmeister Zoltán

Létrehozva: 2013.04.26.

Egy ideje eltűnt a tévék képernyőjéről, ám a feleségével, Pártai Luciával közösen vezetett meteorológiai cég továbbra is készít előrejelzéseket. Aigner Szilárd a Borsnak elárulta: nemrég nagypapa lett, és már csak hat évre tervezi az életét.

Védjegyévé vált a derűs napot! köszönés. Azok után, hogy elvesztette első feleségét és egy gyermekét is, tud még szívből derűs lenni?

Ez nem marad meg tartósan… – Szilárd tekintete a messzeségbe réved, szemébe könny szökik. – Most majdnem elsírtam magam. Akarok én derűs lenni, de nem mindig sikerül…

Nagyobbik lánya, Éva, aki most 34 éves, mennyi idős volt, amikor első feleségét elvitte a mellrák?

Pár nap hiányzott még az ötödik születésnapjához. Édesanyjának több ruhája, az igazolványa a szekrényembe van zárva. Érdekes, hogy a lányunk csak egy kis noteszt vitt magával, amibe a csecsemőkori étkezéseit írta mindig a feleségem. Éva már hét éve velünk dolgozik a cégben, azóta tanulja ezt a szakmát. Úgy látom, örökölte a tehetségemet – nevet.

Nagyobbik lánya unokával még nem ajándékozta meg?

Nyolc hónapja már nagypapa is vagyok, akkor született Adél.

Pártai Luciával való kapcsolata is egy tragédiával kezdődött. Első közös gyermeküket kéthetes korában vesztették el különféle komplikációk miatt, ám szerencsére hamarosan megszületett Luca, aki már 17 éves. Ő is követi a szülői mintát?

Nagyon okos lány, angolból már megcsinálta a nyelvvizsgát így nem kell bejárnia az órákra, de nem akar meteorológiával foglalkozni. Tengerbiológusnak készül. Majd meglátjuk, kitart-e az elképzelése mellett.

Úgy tudom, ön sem meteorológusnak készült, hanem géplakatosnak majd pszichiáternek.

Először katolikus papnak, legalábbis édesanyám ezt szorgalmazta. Géplakatos azért nem lettem, mert rájöttem, hogy ez nem elégít ki, így az esti gimnáziumban már úgy terveztem, hogy orvos, pontosabban pszichiáter leszek, mert érdekelt az emberek lélektana, de három sikertelen felvételi után feladtam. Így az ELTE-n elvégeztem a meteorológia-fizika szakot.

Ha visszatekint az elmúlt 66 évre, melyik volt az a pillanat, amikor a legboldogabb volt?

Nem illik erről beszélni…

Kíváncsivá tesz.

A szexuális örömökre gondoltam. Ezen kívül a válogatott kerékpárversenyzőként elért országos bajnoki címeim. A sport mindig is fontos volt az életemben, és sok szép percet adott. Ma is kerékpározom, néha szörfözöm és időnként kenuzom is. Ezen kívül nagyon szeretem Bernátot, ezt a hatalmas, de nagyon szelíd leonbergi kutyámat.

Szeretne sokáig élni?

Még úgy hat évig. Utánanéztem a felmenőimnek, és arra jutottam, hogy ennyi időm lehet még hátra. Nemrég éppen azt számolgattam, hogy egy év-ben hány szombat van nyáron. Kiderült, hogy nem is olyan sok. Ebben a néhány évben szeretnék egészséges lenni, végezni a munkám.

Hol maradnak azok a derűs napok?

Mondtam az elején. Akarok, de nem mindig tudok derűs lenni már…
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714995911
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714995911
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192924_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714995911
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1714995911
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika