4992. oldal - Aktuális


Kitiltják a cigit a vendéglátóhelyekről

Kitiltják a cigit a vendéglátóhelyekről

Már idén tiltsák be a dohányzást az összes vendéglátóhelyen – javasolják fideszes képviselők, és a parlamenti menetrendet ismerve ezt meg is szavazzák majd. A vendéglátósok tiltakoznak.
Tetkós rémhír kering a neten

Tetkós rémhír kering a neten

Veszélyes és tiltott anyagot tartalmazó fekete tetováló festék került forgalomba – állítja több internetes forrás, ám a szakhatóságok és a tetoválóművészek szerint rémhírről van szó.
Hét gyermeket szült a mostohaapjának

Hét gyermeket szült a mostohaapjának

Javában folyik Koblenzben egy német teherautósofőr pere. Detlef S.-t azzal vádolják, hogy az évek során erőszakos nemi közösülés eredményeként hét gyermeke született a fogadott lányától.
Tavasz helyett havazik

Tavasz helyett havazik

Kettészakadt az ország: míg nyugaton süt a nap, addig keleten 15-20 centiméteres hó esett, de mindenütt hideg van. Mikor lesz már tavasz?
Lecsapnak az állatkínzókra

Lecsapnak az állatkínzókra

Együtt intézkednek ezentúl a zsaruk és az állatvédők az állatkínzási ügyekben. Az álatvédőrök nem kapnak olyan jogokat, mint az amerikai állatzsaruk, de könnyebb lesz az állatkínzások felderítése.
Nagyot bakizott Pokorni a tévében

Nagyot bakizott Pokorni a tévében

Kínos helyzetbe került tegnap a Fidesz oktatáspolitikusa, Pokorni Zoltán a mokka műsorában. Tévesen a bálnatenyésztésre gondolt, amikor kijelentette: Magyarországnak nincs szüksége balneológusokra.
Ukránok menekítették ki Csabát Líbiából

Ukránok menekítették ki Csabát Líbiából

Egy ukrán katonai géppel menekítettek ki Líbiából egy magyart férfit. Gőgös Csaba nem titkolja, óriási szerencséjének és az ukránok profi akciójának köszönheti, hogy sértetlenül tért haza a családjához.
Félmillió szavazót vesztett a Fidesz

Félmillió szavazót vesztett a Fidesz

Félmillió szavazatot vesztett egyetlen hónap alatt a Fidesz. A nagyobbik kormánypártban csalódott emberek azonban nem az ellenzéki erőkhöz fordultak, hanem inkább a bizonytalanok táborát erősítik.
Szexvideóval égetik Tolvai Renátát

Szexvideóval égetik Tolvai Renátát

Hihetetlen ajánlatot kapott a Bors: valaki egy erotikus videót kínál megvételre, amin állítólag Tolvai Renáta látható. A Megasztár győztese, családja és barátnője szerint sem ő szerepel a kétórás filmen.
Király bőrébe bújik a színészlegenda

Király bőrébe bújik a színészlegenda

Zsaruk és maffiózók után egyre több kosztümös szerep találja meg az Oscar-díjas színészt, így a 2004-es A velencei kalmár után jövőre nemcsak Lear királyként, de Heródesként is hódít majd a vásznon.
Életeket menthet az autó átnézése

Életeket menthet az autó átnézése

Komoly pénzeket spórolhat az, aki az őszi átvizsgálás után tavasszal is autószerelőhöz viszi négykerekűjét. A szakember szerint a gyors és pénztárcakímélő ellenőrzéssel, illetve tisztítással és gumicserével tovább élhet a jármű és utasai is.
Összeomlott Clinton veje

Összeomlott Clinton veje

Idegösszeomlást kapott Marc Mezvinsky, Chelsea Clinton férje. A volt amerikai elnök, Bill Clinton vejét be is szállították egy pszichiátriai intézetbe - értesült a Daily Mail című brit lap.
1400 kilométert utazott a zsiráf

1400 kilométert utazott a zsiráf

Ezernégyszáz kilométeres utazás után érkezett meg az első zsiráf a Szegedi Vadasparkba. A Thabo névre hallgató 3 éves Rotschild-zsiráf hím a német Gelsenkircheni Állatkert szülötte.
Életben tart a boldog házasság

Életben tart a boldog házasság

Jobban rombolja az egészséget a család hiánya, mint az alkohol és a dohányzás. A jó házasságban élő férfiak négyszer, a nők hétszer nagyobb eséllyel élik meg a 69. életévüket, mint a magányosok.
Kirúgták Hortenziát az sms-e miatt

Kirúgták Hortenziát az sms-e miatt

Hat fokban kényszerül dolgozni 40 ember egy szigetvári cipőgyárban. Az embertelen körülményekre akkor derült fény, amikor egy dolgozó a Class FM műsorvezetőinek felhívására sms-ben írta meg munkahelye hőmérsékletét. Ki is rúgták érte az asszonyt.
Még az idén betiltják a cigizést minden kocsmában

Még az idén betiltják a cigizést minden kocsmában

Még az idén betilthatják a dohányzást az összes vendéglátóhelyen egy fideszes törvényjavaslat szerint, amely hamarosan a parlament elé kerül - értesült az Origo.hu. Az egészségügyi államtitkárság támogatja az ötletet.
66 évesen szülte meg első gyermekét

66 évesen szülte meg első gyermekét

66 évesen szülte meg első gyermekét egy ukrán nő. A baba mesterséges megtermékenyítés útján fogant, 3,3 kilóval jött a világra, és kitűnő egészségnek örvend - adta hírül a helyi kórház.
Magyar ebekkel boltoltak a kutyacsempészek

Magyar ebekkel boltoltak a kutyacsempészek

Elfogtak három kutyacsempészt Olaszországban, akik hazánkból szerzett ebekkel kereskedtek. A banda azonosító nélkül adott el népszerű, nagy értékű ebeket a gyanútlan vásárlóknak.
Miért szabadulhatott Hagyó a börtönből?

Miért szabadulhatott Hagyó a börtönből?

Nem beszél büntetőügyéről Hagyó Miklós. Így továbbra is kérdéses, hogy a volt szocialista főpolgármester-helyettes vallomásának vagy betegségének köszönheti-e váratlan szabadulását.
Maratoni szexszel békültek Olivérék

Maratoni szexszel békültek Olivérék

Kiadós ölelések feledtették az előző napi viharos szakítást. A ValóVilág kiszavazott vagánya megbékélt, már nem gondolja azt, hogy a luxusbörtönben töltött hónapjai alatt szerelme, Enikő megcsalta.
Visszavonul a 94 éves polgármester

Visszavonul a 94 éves polgármester

Nem indul újabb választáson Olive Stephens, a Texas államban található Shady Shores polgármestere. A 94 éves hölgy 48 éve irányítja a kisvárost, de egy újabb mandátumot már nem vállalna el. Stephens az egészsége miatt vonul vissza.
Népszerűbb, mint valaha a 96 éves luxusprostituált

Népszerűbb, mint valaha a 96 éves luxusprostituált

Milly Cooper a prostitúció igazi nagy veteránja. Sajátos története közvetlenül a második világháború után kezdődött, és a mai napig tart. Évente mintegy 16 millió forintnyi dollárt keres, vagyis jóval többet, mint az átlagos polgárok többsége.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.