Elgázolt egy paparazzót vasárnap hajnalban Harry herceg sofőrje, miközben a királyi sarj épp beült az autóba egy átmulatott éjszaka után. A férfi súlyosan megsérült, kórházba szállíották - írja a News of the World című brit újság internetes oldala.
Megbukott a drogteszten a Puerto Ricó-i képviselőház egyik tagja, akitől a mandátumigazolás miatt vettek mintát. A férfi szervezetében kokaint találtak, várhatóan feljelentést tesznek ellene. Ügyét az etikai bizottság is vizsgálja.
Hazatérhetnek végre a Líbiában rekedt magyarok. Mégsem ölelhetik magukhoz aggódó szeretteiket, ugyanis a reptérről egyenesen a Terrorelhárító Központ bázisára viszik őket.
A szép napsütéses idő nemcsak a felnőtteket, hanem a gyerekeket is kicsalogatta a szabadba. A Margitszigeten egy kisfiú futkosott, játszadozott, majd úgy döntött, hogy megmássza a Domonkos-rendi kolostor romjait.
Érdtől egészen Budapestig üldözték a rendőrök azt az ámokfutó tolvajt, aki a rablás után rendszám nélküli kocsijával menekült, majd belehajtott egy családi házba és elfutott a rendőrök elől. A férfit azonban fél órán belül megtalálták...
Az utolsó léghajlító lett a legrosszabb film az idei Arany Málna díjkiosztón, ahol az év legsilányabb alkotásait és alkotóit díjazták. „Elismerést” vehetett át Jessica Alba és a teljes Szex és New York stáb is.
Amikor 2006 májusában kitört Indonézia egyik legnagyobb városa, Sidorjao mellett a Lusi sárvulkán, még senki sem számított arra, hogy a tizenöt halálos áldozatot követelő katasztrófa évtizedekig is elhúzódhat.
Újabb sokkoló fotók láttak napvilágot a neten, melyek nem sokkal azután készültek, hogy Rihannát bántalmazták. A képek tanulsága szerint a sztárt rögtön kórházba vitték, miután Chris Brown összeverte.
A 3 éves Alicia Mazzolát azután szállították a belgiumi Erasme kórházba, miután a folyamatos kínzások hatására kómába esett. Az orvosok elmondták, nincs sok okuk optimizmusra a kislány túlélési esélyeit illetően - számolt be a SudPresse...
Szakértőnk szerint a tudományos élet darázsfészkébe nyúlunk, amikor a génkezelt növényekről írunk. Áldott vagy átkozott eljárás? Éhezők százmillióin segít vagy az emberiséget veszélyezteti?
JELZÕVIRÁG - Még fagyos a föld és alig olvad a jég az erdő alján, ám Aszófő határában, a Séd-patak mentén lévő gyertyános-tölgyesben kinyílt a téltemető.
Zaklatás miatt feljelentést tett és testőrt fogadott Lilla King jósnő, miután hónapok óta képtelen megszabadulni lelkes rajongójától. A férfi még az ágyába is befeküdt.
30 évre ítélte a franciaországi Ille-et-Vilain megyéjébe valósi férfit, Benoît Piet-t, aki megölte és elásta a feleségét, majd két évvel később kerti grillsütőn elégette a holttest maradványait.
Élete legdrágább hólapátolásán van túl egy kiskunfélegyházi nő. Ugyanis egy tolvaj több mint másfél millió forint készpénzt lopott el tőle, miközben ő havat lapátolt a háza előtt. A besurranó egy főzőedényből tulajdonította...
A nukleáris háború végzetes veszélyeire hívta fel a figyelmet Fidel Castro. Hangsúlyozta, a meggondolatlanság akár nyolc-tíz éves nukleáris telet is előidézhet, következményeként hetekre eltűnhet a Nap az égboltról.
Immáron biztos, hogy Angelina Jolie nem bújik többé a Tomb Raider hősnőjének hacukájába, folynak a találgatások, ki legyen az újabb sírrablós opusz - ezúttal előzményfilm - főszereplője.
Dennis Quaid örömmel pózolt Vonyó Gábor és a magyar Kay Roy különleges bőr gitártokjával, a négyszeres Grammy-díjas Lenny Kravitz pedig világkörüli turnéjához vett táskát és tokokat a magyar fiúktól.
Hiába hívta randizni Ashton Kutcher Jennifer Anistont, a színésznő kikosarazta. Persze ez nem most volt, hanem 12 évvel ezelőtt, és a színész ma már csak nevet egykori önmagán.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.