Helikopterrel jár dolgozni Putyin

helikopter
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 23. 12:00
Vlagyimir Putyin repül a Kremlből. Az orosz elnök ugyanis nem kér többé luxuslimuzinja kényelméből, helyette inkább helikopterrel jár majd dolgozni a fővárosból.

Nem kell többé a köznép közé ereszkednie Vlagyimir Putyinnak. Az orosz elnök életét megkeserítették a moszkvai gigadugók, amelyeknek egyik okozója ő maga volt, ugyanis amikor konvojával végigvonult a városon, a rezidenciájától a Kremlig hatalmas közlekedési káoszt okozott ezzel.

Mostantól azonban vígan aludhat tovább reggelente. Utasítására egy leszállót építettek az orosz törvényhozás épülete mellé, így a jövőben helikopterrel – egy Mi–8-assal – közlekedik majd az elnök.

Putyin szóvivője, Dmitrij Peskov szerint az államfő ezzel a moszkvaiaknak akar kedvezni, hiszen ezentúl nem fogja majd elfoglalni az utakat, más kérdés, hogy a helikopter üzemeltetését az orosz lakosokkal fizettetik meg. Az autós szervezetek örülnek a hírnek, a Kreml Múzeumának vezetői azonban a szívükhöz kaptak.

Az első tervek szerint ugyan­is közvetlenül az épület mellett lett vol­na a leszállópálya, márpedig a tiltakozók szerint a sűrű le- és felszállások károkat okozhattak volna a környező épületekben. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.