Csúnyán elbántak a dokik a fogyatékos ikrekkel

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 23. 22:30
A tíz hónapos egypetéjű ikrek meindketten egyformán fogyatékosok, ugyanarra a kezelésre és fizikoterápiára van szükségük. Mégis csak az egyik után ítéltek meg gondozási segélyt az anyának.
Bors

Alfie és Arthur egy perc különbséggel jött világra, írja a Daily Mail, és nemcsak a külsejükben teljesen egyformák, de ugyanazzal a súlyos fogyatékossággal születtek.

Mindketten Down-kórosok, szív-, szem- és tüdőproblémákkal küzdenek, és a járással is gondjaik lesznek.

Az Angliában élő szülők ezért el sem akarták hinni, ami történt velük: az orvosi szakvélemény alapján az egyik gyereknek megítélték az utána járó beteggondozási segélyt, a másik viszont egy fillért sem kap. Holott mindkét beteg gyereknek ugyanúgy huszonnégy órás gondozásra, napi fizikoterápiára és egyéb kezelésekre van szüksége.

A segély összege meghaladja a havi százezer forintot, ezért a családnak nagyon nem mindegy, hogy egy vagy két gyerek után kapják-e, mert az anya a szociális rendszer anyagi segítsége nélkül nem tehetné meg, hogy részmunkaidőben dolgozik.

A kismama sokkolónak nevezte a döntést, és kérte, hogy vizsgálják felül a határozatot.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.