Elképesztő: meghalt, szült és feltámadt az asszony

betegség
PUBLIKÁLÁS: 2013. május 23. 21:00
Döbbenetes körülmények között született egy amerikai csecsemő. Édesanyja nem volt életben, mikor világra hozta, azonban a szülés után feltámadt.
Bors

A tanárnőként dolgozó Erica Nigrelli 36 hetes terhes volt, mikor munka közben szíve megállt és összeesett – írja az Inquisitr. Szerencséjére kollégái gyorsan reagáltak az eseményre, és az iskolaorvos azonnal megkezdte az úrélesztést, hogy életben tartsa míg kiérnek a mentők. Viszont a kórházba megérkezve a szíve ismét felmondta a szolgálatot.

Ekkor az orvosok már csecsemője megmentésén dolgoztak és elkezdték a császármetszést, így az anya klinikailag halott volt, mikor kislánya megszületett. A gyereket nagyon gyorsan kellett világra hozni ahhoz, hogy még legyen esély az anya megmentésére.

Végül az asszonyt is sikerült visszahozni az életbe és három hónappal az eset után, az anya és korszülött gyereke is kiváló egészségnek örvend. Mint később kiderült a nő egy ritka szívbetegséggel küzd, ami miatt szíve nehezen pumpálja a vért, ezért állt meg. Az asszony korábban nem tudott betegségéről. Az doktorok folyamatos megfigyelés alatt tartják és gyógyszerekkel próbálják kezelni szívritmuszavarát. Kezelőorvosa elmondása szerint csoda, hogy a gyerek és a nő is életben maradtak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.