Nem kell aggódniuk a 20. jubileumi VOLT Fesztiválra készülő fiataloknak, a rendezvény lebonyolítása elől elhárult minden akadály. Mint arról a Bors beszámolt: az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség...
Országszerte villámcsapások és fakidőlések miatt riasztották legtöbbször a tűzoltókat pénteken hajnalban a heves vihar nyomán. A legtöbb kár Pest megyében történt.
Az izraeli származású Or Lazmi apró termete ellenére hatalmas ragadozók között érzi igazán jól magát. A 25 esztendős lány szerint a tigrisek nagyon hasonlóak az emberekhez.
Mégsem kerülhette el sorsát Bócsa Viktor, a 105-ös BKV-járat sofőrje, aki rendhagyó magánszámaival szórakoztatta utasait. Főnökei korábban is próbáltak megszabadulni tőle, most végül találtak rá indokot, hogy kirúgják.
A kerepesi Ilyés Erika nyerte a Bors első millió forintját, Nacsa Olivér az ő borítékját húzta ki a hatalmas kupacból. De még mindenki játékban van, hiszen lesz még négy húzás, és csak aztán jön a java: az ötmillió forintos fődíj...
Jelenleg Kassai Viktor a leghíresebb élő magyar ember – írta tegnap több brit internetes portál. De vajon a magyarok mit gondolnak erről? Ki a legismertebb közülünk külföldön? Lapunk röpke közvélemény-kutatásából ez is kiderül.
Ügyvéd tanácsára háríthatja el a felelősséget a gázoló – vélekednek az ikerlányait gyászoló édesanya rokonai. Az eddig nem nyilatkozó érdi polgármester három nappal a tragédia után részvétét fejezte ki.
Kiengedték a kórházból azt az 5 éves mexikói kisfiút, akinek kikaparta a szemét az anyja egy sátánista rituálé keretében. Az orvosok nem sok jóval kecsegtetnek.
Áramütés okozta egy 15 éves fiú halálát egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei tanyán – erősítette meg az MTI információját a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
Balesetet szenvedett egy anya, aki a gyerekeivel autózott Texasban. Az asszony az ütközés után kiszállt a kocsiból, elment fagyizni, majd meztelenre vetkőzött.
A huszonhét esztendős Derek Thor Apodaca-t letartóztatták közszeméremsértés miatt. A fiatalember kis kék szoknyácskában, fekete neccharisnyában és egy apró felsőben táncolt a boulderi önkormányzat épülete előtt.
Millie az első nyávogó biztonsági őr a világon. A macska Nagy-Britannia legnagyobb játékáruházában őrzi a raktárat, és a dolgozók roppant elégedettek vele.
Áll a bál a Vatikánban, miután Bargalló püspököt igen félreérthető helyzetben kapták lencsevégre mexikói nyaralásán. Az argentin pap szerint a karjaiban látható szépség gyermekkori barátnője.
A kanadai Spencer Westnek egy genetikai betegség miatt amputálták mindkét lábát. Bár a végtagját elvesztette, a hite, kitartása megmaradt, és nemrég megvalósította élete egyik legnagyobb álmát.
Az új törvény 20 nap szabadságot ír elő, az orvos szerint ennek több mint duplája lenne szükséges. Az unióban 23 nap az átlag, amelyhez számos olyan kiegészítés társul, amiről mi csak álmodunk.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt 11 év fegyházbüntetésre ítélték jogerősen a kiskunhalasi Modok Róbertet. Ő volt az, aki tavaly májusban összeverte, megrugdosta, majd bekapcsolta a fagyasztóládát,...
Összeroppant az érdi ikercsecsemőket elsodró 63 éves nő. Ügyvédje szerint az asszony igen rossz lelkiállapotba került a tragikus baleset után. Állítja: hirtelen tolták ki elé a babakocsit.
Egy szerelmes nő bármire képes imádata tárgyáért, mindenét odaadja a vágyait beteljesítő férfinak. Aztán kiderül, hogy a nagy Ő csaló, a becsapott nő az önérzetével együtt vagyonát is sirathatja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.