Megható: halálos beteg exéért áldozza fel magát

rákbetegség
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 10. 21:00
Nem sokan tennék meg azt, amit egy 67 éves asszony. Több mint tíz évvel a válásuk után most ismét úgy gondoskodik beteg exférjéről, akitől közben teljesen elidegenedett, mintha még mindig házasok lennének.
Bors

Amikor 2003-ban Rachel Adriano beadta a válókeresetet, a férje súlyos alkoholfüggőséggel küzdött. Iszákosságát később leküzdötte, mindenesetre 38 év házasság után mindketten teljesen új életet kezdtek, és szinte teljesen idegenekké váltak egymás számára. Legfeljebb nagy családi ünnepeken futottak össze a két gyerekük miatt, de csak pár udvarias szót váltottak, és az asszony úgy érezte, végleg maga mögött hagyta a házasságát.

Aztán három évvel ezelőtt nem várt fordulat következett be: kiderült, hogy az exférjnek gyógyíthatatlan májrákja van. Mivel nem volt, aki a férfi gondját viselje, volt felesége vette kezébe a dolgokat, és azóta úgy gondoskodik róla, mintha még mindig házasok lennének.

Ő hordja orvoshoz a férfit, főz rá, mosdatja, ápolja, és gyakorlatiilag takarékra tette a saját életét, hogy mindig ott legyen, ha az exférjének szüksége van rá.

„Azóta sehová nem utazom el, az életem a volt férjemről szól - mesélte a Daily Mailnek az önfeláldozó asszony. - Ne képzeljék ezt valami romantikus történetnek, hogy újra felébredt bennem a szerelem iránta, egyszerűen csak úgy érzem, ez a kötelességem. A válásunk ellenére összeköt mindket a sok együtt töltött év és a két gyerekünk, nem hagyhatom magára, amikor ekkora szüksége van a segítségre.” 

Az asszony azt mondja, a két gyerekének is segíteni akar azzal, hogy leveszi a vállukról az apjuk gondozásának terhét, mivel mindkét fiuk messze lakik és a saját családjuknak kell gondját viselniük.    

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.