Szánakozva, már-már együttérzőn tekintett a bírónő a terembe bekísért H. T. Mihályra, azonban a verdikt kihirdetésekor félretette az érzelmeket, szigorúan a tényekre hagyatkozott. Azok pedig világosan arra utalnak, hogy a mostanra emberi roncscsá vált Mihály aljas bosszút állt válni készülő feleségén, s kíméletlenül véghezvitte napokig dédelgetett tervét: kétszer fejbe lőtte alvó kislányát, Kiarát.
A bírónő ismertetése szerint a férfi a gyilkosságot megelőzően többször utalt a készülő rémtettre. Feleségét azzal fenyegette, hogy Kiarát autóba ülteti és kamionnak hajt vele. Az anyósának pedig levelet írt, amelyben többek között ez a vészjósló mondat állt: „lehet, hogy el sem válunk, a sors majd mindent elintéz”.
H. T. Mihály 2012. augusztus 27-én éjjel ölte meg Kiarát, gondosan akkorra időzítette a gyilkosságot, amikor felesége éjszakai műszakban dolgozott. A férfi ezután maga ellen fordította az éles fegyverré átalakított gázpisztolyt. Sokáig kómában feküdt, a homlokcsontja egy részét eltávolították, újra meg kellett tanulnia járni és beszélni. Most a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézet kórházi részlegén, egy kétszemélyes kórteremben vigyáznak rá.
Úgy tűnik, a férfi továbbra sem mondott le róla, hogy feleségével valahogy felvegye a kapcsolatot. A bírónőtől tudakolta neje új címét, amelyet dr. Szegedi Gyöngyvér nem adott meg neki. A Bors úgy tudja: a gyászoló anya árulja a közös lakást, már el is költözött onnan, és esze ágában sincs bármiféle segítséget nyújtani az élete értelmét elvevő férfinak.
H. T. Mihály 18 év börtönt kapott, a büntetés háromnegyed részének letöltése után bocsátható feltételesen szabadon. Szegedi Gyöngyvér bírónő úgy összegzett: ez egy szomorú, ugyanakkor rendkívül felháborító eset. A súlyos ítélet indokolt, akkor is, ha H. T. Mihály élete végéig viseli tette súlyát.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.