Megirigyelte a Disenylandek sikerét Hugo Chávez, Venezuela államfője, ezért a kommunista országában is felépítenek egy vidámparkot. Az új szórakozóhely látványosságai között egyaránt feltűnnek a szocializmus “hősei” és a kapitalista...
Nem bírja a kampányt Barack Obama. Az elnöknek nem elég, hogy fogy a pénze, még a felesége is állandóan zöldségekkel tömné. Nem csoda, hogy berontott egy gyorsétterembe.
A botrányt okozó solti rendőr házaspár ellen nyomoznak. Ők azonban megelőzték a kollégáikat, hivatali visszaélés bűntette miatt jelentették fel saját munkatársaikat.
Szenzáció Szegeden: lapátfülű kutyák születtek. A három ifjú kölyök igazi ritkaságnak számít, állatkertben csak elvétve láthatók. Magyarországon egyedül a Szegedi Vadasparkban találkozhatunk velük.
Jogerősen hat év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a 16 éves fiút, aki tavaly meggyilkolta 42 esztendős szeretőjét. Az asszony halálát fojtogatás okozta.
Két hónap híján 14 éves volt D. Máté, amikor bűntársával megkínozta, majd megölte a 11 éves Kocsis Franciskát. A törvények kizárták Máté büntethetőségét, a Btk. hétfőn elfogadott módosítása után azonban a fiú hosszú évekre intézetbe kerülne.
Fordulat a soproni kettős gyilkosság ügyében? A rendőrség korábban azt állította, hogy T. Attila és V. Roland közösen végzett áldozataival, a most elkészült ballisztikai vélemény szerint Roland csak egy combsérülést okozott.
Nem volt ittas az a sofőr, aki behajtott egy kertbe és az ott tartózkodó asszonyt és unokahúgát elütötte. Az asszony a helyszínen életét vesztette, a kislányt kórházban ápolják.
Folyamatos fizikai megterhelésnek teszi ki magát Csonka András mostanában. A színész gőzerővel készül őszi bemutatójára, ám a megfeszített munka eredményeként rettentően sovány lett.
A spanyol torreádorok imádják merész mutatványokkal szórakoztatni a közönségüket. Élő példa erre a képen látható Jose Palazon, aki addig hergelte a dühös bikát, amíg az fejre nem állt.
Nem ért egyet a rá kiszabott bírósági ítélettel Szalontai Győző, a három halálos áldozatot követelő West Balkán-diszkótragédia elsőrendű vádlottja. Az elhunyt lányok családjai kártérítést fognak kérni az önkormányzattól és a rendőrségtől.
Kínos pillanatokat élt át a napokban a francia titkosszolgálat elitegysége. Az osztag ugyanis - amelynek Francois Hollande elnök védelme az elsődleges feladata - otthon felejtette a fegyverarzenáljukat. A testőrök így puszta kézzel védték...
Lélekjelenléte mentette meg az életét egy 20 éves nőnek. Nissan Micrájára egy kamion borult. A nő baleset közben gyorsan kikapcsolta a biztonsági övét és magzatpózba kuporodott össze. Megúszta egy kéztöréssel.
A 32 éves szűz férfi abban reménykedett, hogy ha megszabadul súlyfeleslegétől, akkor tapadni fognak rá a nők. Azzal nem számolt, hogy a brutális fogyást bőre nem tudta követni, így az jelenleg csak csüng rajta.
A 17 éves Ashleigh Parks kis híján meghalt, mert az orvosok félrediagnosztizálták. A lányt vérszegénynek és egyszerűen lustának titulálták, miközben nem vették észre, hogy egy hatalmas, rosszindulatú daganat van az agyában. Csak a sürgősségi...
Saját kertjében gázoltak halálra egy asszonyt szerda délután Bodajkon. Egy autó lesodródott az útról és becsapódott a családi ház kertjébe. Egy kislány is az udvaron tartózkodott, ő súlyos sérüléseket szenvedett.
20 kilóra fogyasztotta tinédzser lányát az az amerikai anya, aki Dr Chung őrült módszere alapján táplálta a gyereket. Az orvos a „csodálatosan éhes” szekta kitalálója, aminek lényege, hogy a tagok a nap során ne vigyenek be fél kilónál...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.