A fotocellás érzékelő ellenére rengeteg bosszúságot okoz a 4-es, 6-os villamos vonalán utazóknak, hogy rendszeresen rájuk csukják az ajtót. Ha egy nap csak kétszer fordulna elő, talán meg lehetne érteni, de a Bors tesztje bebizonyította, tendenciával állunk szemben.
A felmérésünk során egy órát töltöttünk egy budai villamosmegállóban, ráadásul nem a csúcsforgalom alatt végeztük a megfigyelést, hanem szerda délelőtt, 10 és 11 óra között. Ennek ellenére egy óra alatt számtalan esettel találkoztunk, amelyből csak négyet ragadtunk ki. Ugye, önöknek is ismerős?
10.25 Fiatal hölgy érkezik a villamosmegállóba ütemes léptekkel. Előtte többen is felszálltak, ám amikor ő kerülne sorra, már záródik is az ajtó. Szinte vele együtt. Hiába az érzékelő, hiába a visszapillantó a vezetőfülkénél.
10.28 Idősebb férfi érkezik szapora léptekkel a megállóba beguruló szerelvényhez. Kezét feltartva integet a villamosvezetőnek, várjon, közvetlenül előtte még felszállnak, az ajtó azonban már záródik is. A táska csaknem kint maradt...
10.46 Újabb hölgy próbál felszállni a villamosra. Sikerül neki, ám ehhez a szerencsén kívül kellett egy udvarias idegen segítsége is, aki a lábával(!) kitámasztotta az ajtót, amíg a hölgy felszállt.
10.47 Egymás után szállnak föl az utasok az érkező járatra. A Combino érzékelője ismét nem működik, hiába próbálkozik az utas, már csukódnak is az ajtók. Szerencséje van a hölgynek, hogy még időben visszalép...
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.