4483. oldal - Aktuális


Kerülik a pénzügyi kockázatot a fiatalok

Kerülik a pénzügyi kockázatot a fiatalok

Minden harmadik egyetemista túlbecsüli saját pénzügyi tudását, ráadásul a többségük nem hajlandó kockázatokat vállalni a befektetéseiben. Többek között ez derült ki egy hazai, több mint kétezer fiatal válaszait elemző felmérésből.
Őrület: 40 éve hordja ugyanazt a ruhát

Őrület: 40 éve hordja ugyanazt a ruhát

Minden iskolai fotózásra ugyanazt a ruhát vette fel egy brit tanár, akit a felesége biztatott a bizarr egyenruha viselésére. Negyven év után most vége szakad a hagyománynak.
Kilométerek kell sétálniuk a dohányzó szigetlakóknak

Kilométerek kell sétálniuk a dohányzó szigetlakóknak

A trafikok ideiglenes működéssel nem árusíthatnak dohánytermékeket a nyári fesztiválokon - jelentette be Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetője szerdán az M1 reggeli adásában. Az augusztusban kezdődő Sziget Fesztiválon...
Elképesztő: egy ovis is magasabb a 21 éves férfinál

Elképesztő: egy ovis is magasabb a 21 éves férfinál

Nick Smith az úgynevezett primordiális törpeségben szenved, így felnőtt korában sem nagyobb, mint egy hároméves gyerek: 88 centi magas és 11 kiló. Ez a genetikai elváltozás sokszor jár együtt komoly egészségügyi tünetekkel, így Nick...
Rettegnek a közszereplők a miniszterelnöktől

Rettegnek a közszereplők a miniszterelnöktől

Már rettegnek a közszereplők, ha meghallják David Cameron nevét. A brit miniszterelnök ugyanis az elmúlt években mást nem hozott, csak balszerencsét, akinek ő gratulált, az biztos elbukott. Így járt az angol válogatott, de Nicolas Sarkozy is.
Elképesztő: több mint ezer utódot nemzett

Elképesztő: több mint ezer utódot nemzett

Világszerte híres állattal büszkélkedhet Mezőhegyes: itt él ugyanis Numero Uno, a világ tenyészbikáinak királya. Az állat már több ezer utóddal büszkélkedhet, spermájáért akár 15 ezer forintot is megadnak.
Indiába szökött a fényevő guru?

Indiába szökött a fényevő guru?

Ha bebizonyosodik a nyomozók gyanúja, kuruzslásért bizonyosan, s talán emberölésért is felelősségre vonható a halálra éheztetett agárdi kisfiút rendszeresen látogató fényevő guru.
Idióta módon buktatta le magát a pornófüggő

Idióta módon buktatta le magát a pornófüggő

Az informatikusként dolgozó férfi egy kínai vasútállomás nagyképernyős kivetítőjét állította be, majd munkája végeztével kedvenc kedvtelésébe fogott: pornót nézett. Ám egy baki miatt több száz ember láthatta, mit csinál.
Orvos helyett diszpécserrel szült

Orvos helyett diszpécserrel szült

Egy amerikai országút mellett hozta világra gyermekét egy édesanya, az izgatott férj, valamint telefonos útmutatás segítségével. Szerencsére a szülés alatt nem lépett fel komplikáció.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.