Fura hajat villantott Szijjártó Péter - fotóval

Szijjártó Péter
PUBLIKÁLÁS: 2015. január 31. 04:20
Leáldozott az irokéz frizurának: Szijjártó Péter miniszter növeszteni kezdte a haját. A szakértő szerint késôbb talán jobban néz majd ki.
H. Z.

Új külsővel jelentkezett tegnap Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter a TV2 Mokka című műsorában vendégeskedett, és eddig nem látott hosszúságú frizurát mutatott be a közönségnek.

A korábban „focistahajzatairól” ismert politikus ezúttal jóval konzervatívabbra vette a figurát, talán munkája miatt. Ugyanakkor a meghökkentő látvány nem biztos, hogy előny a külkapcsolatok terén. Görög Ibolya protokollszakértő szerint jobb a hagyományos külső.

– Láttam az új frizurát. Véleményem szerint zavarja, hogy nagyon magas a homloka, ezért most növeszteni kezdte a haját. Kicsit furcsán néz ki, de adjunk neki egy hónapot. Remélhetőleg akkor egy jó fodrász már tud vele kezdeni valamit. Egyébként ez még mindig jobb, mint a korábbi, oldalt kopasz, felül fölszippantott frizurája volt, ami úgy nézett ki, mintha elaludta volna – magyarázza Görög Ibolya, aki szerint a diplomáciában nem teszik szóvá az ilyesmit, de akkor is adni kell a konzervatív megjelenésre. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.