Új kampánybeszámolóval rukkolt elő a Jobbik, ami egyértelművé teszi, hogy az eredeti dokumentumban szereplő összegek nem stimmeltek, ráadásul miközben a párt folyton azt bizonygatta, hogy beszámolójával minden rendben, a módosított verziót...
A nagy nyári melegben senki sem akar mást, csak egy légkondicionálóval felszerelt szobában üldögélni egész nap. Semmi pánik, a berendezés nélkül is lehet boldogulni. Akár 6 fokkal is kevesebb lehet a szoba hőmérséklete, ha pár dolgot megteszünk érte.
Ha így folytatjuk, lassan drón nagyhatalom leszünk: akár a százezret is elérheti Magyarországon a drón-használók száma. Sokan még azzal sincsenek tisztában, hogy felszállási engedély kell hozzá.
Városi legenda – Az evolúcióelmélet megalkotója előszeretettel falatozott az általa felfedezett fajokból. A legenda szerint Charles Darwin a tatut, a pumát és az óriásteknőst is megkóstolta. Az egyik óriásmadárnál csak későn eszmélt...
Eldobált cigarettacsikkek, összegyűrt cigisdobozok, kosz, szemét – lehangoló látvány fogadja az utazókat. Bár a bejáratnál van egy kijelölt dohányzóhely, az apró hamutartó pillanatok alatt megtelik.
Tavaly javíttatta a tetőt Kovács Károlyné. Az idős asszony kedden azzal szembesült: egy autó meredezik az ég felé a házából. A kocsi <br />
vezetőjének esélye sem volt a túlélésre.
Elképesztő fordulatok után egy öt évvel ezelőtti rendőrségi fénykép vezethet el a tetteshez. A biciklist Krisztina meggyilkolása előtt nem sokkal rögzítette az egyik ipari kamera. Nemcsak az emlékfutáson készült fotón szúrta ki, hanem...
A magyar kormány a családot tekinti a legfőbb értéknek, politikája fókuszában a család, a gyermek és az egészség áll – hangoztatta az egészségügyért felelős államtitkár egy szakmai fórumon.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.