Letartóztatták a kerékpározó gyereket gázoló férfit

Letartóztatták a kerékpározó gyereket gázoló férfit

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 16. 18:16
A Kecskeméti Járásbíróság hétfőn elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint pénteken Kiskunhalason autójával elütött egy kerékpározó gyereket, majd segítségnyújtás nélkül gyalog elhagyta a helyszínt.
MTI

A Kecskeméti Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a megalapozott gyanú szerint a férfi december 13-án este Kiskunhalason ittasan, a STOP-táblát figyelmen kívül hagyva, hajtott be egy kereszteződésbe, ahol nem adta meg az elsőbbséget a szabályosan közlekedő kerékpárosnak, és elütötte.

A 13 éves biciklis a baleset következtében elesett és a jármű alá szorult, a Készenléti Rendőrség járőrei a járókelők segítségével emelték le róla az autót. A gyermek nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség korábbi közleménye szerint az autót vezető kiskunhalasi férfinak érvényes vezetői engedélye sem volt, és menekülése közben tartóztatták fel.

A Kecskeméti Járásbíróság a 32 éves, büntetett előéletű gyanúsított letartóztatását azért rendelte el, mert fennáll az újabb bűncselekmény elkövetésének, valamint a szökés és elrejtőzés veszélye. A döntés végleges - olvasható a közleményben.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.