Lökdösés és bántalmazás egy zalai gyermekotthonban - most emeltek vádat a 18 éves lány ellen

Lökdösés és bántalmazás egy zalai gyermekotthonban - most emeltek vádat a 18 éves lány ellen

bántalmazás
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 16. 17:08
Testi sértés vétsége miatt emeltek vádat egy 18 éves lány ellen, aki tavaly a zalaegerszegi gyermekotthonban brutálisan bántalmazta kiskorú társát - közölte a Zala Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel.
MTI

Pirger Csaba tájékoztatása szerint az akkor még 17 éves - egy korábbi bűncselekmény miatt próbára bocsátás hatálya alatt álló - lány tavaly egy zalaegerszegi gyermekotthonban kérdőre vonta kiskorú szobatársát, hogy hová tűnt a rábízott piperetáskája.

A táska eltűnése miatt a kislányt először a szobájukban lökdöste, ütlegelte, azután a konyhába is követte, ahol a haját tépte, megpofozta, rugdalta, a fejét pedig a konyhapultba verte. Az előle menekülni próbáló gyereket egy szekrénynek is nekilökte, majd a földre került lányra rátérdelt, úgy ütötte tovább.

A bántalmazásnak a nevelő és a növendékek beavatkozása vetett véget. A kiskorú lány nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A Zalaegerszegi Járási Ügyészség testi sértés vétsége miatt emelt vádat a bántalmazó lány ellen.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.