Elhagyta a börtönt Bróker Marcsi

Elhagyta a börtönt Bróker Marcsi

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2019. december 16. 07:52
Bors

Kiengedték hétfőn reggel 6 óra után a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Büntetés-végrehajtási Intézetből a Kun-Mediátor-ügy vádlottját, akinek megszűnt a letartóztatása. A Bróker Marcsiként elhíresült asszony egy szatyorral és egy bőrönddel a kezében sétált ki a rácsok mögül, majd sietve beült a hozzátartozói kocsijába.

A 65 éves D. Séndorné bűnügyi felügyelet alá, házi őrizetbe helyezték a büntetőügy első fokú ítéletének megszületéséig – közölte a Szolnoki Törvényszék december 10-én az MTI-vel. A döntés szerint a vádlott a bíróság által meghatározott ingatlanban köteles tartózkodni, naponta csupán két órára, a mindennapi élet szokásos szükségleteinek biztosítására és gyógykezelése céljából hagyhatja el. Köteles a mozgását nyomon követő technikai eszközt viselni, és a rendőrök is ellenőrzik majd a kényszerintézkedés végrehajtását – tették hozzá.

„Bróker Marcsi” letartóztatása azért szűnt meg, mert a büntetőeljárási törvény szerint az, akivel szemben tíz évnél nem súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény miatt van folyamatban eljárás, legfeljebb három évig tartható letartóztatásban. Ezután szabadlábra kell helyezni vagy – ha a letartóztatás törvényi feltételei változatlanul fennállnak – el kell rendelni a bűnügyi felügyeletét – ismertették.

A vádlott ellen a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség 767 rendbeli, üzletszerűen elkövetett csalás, jogosulatlan pénzügyi tevékenység, kétrendbeli sikkasztás és számvitel rendje megsértésének bűntette miatt emelt vádat. A kényszerintézkedést elrendelő végzést az ügyész, a vádlott és a védője is tudomásul vette, így az a kihirdetése napján véglegessé vált - olvasható a törvényszék közleményében.

A vádirat szerint a karcagi asszony a budapesti székhelyű Kun-Mediátor Kft. képviselőjeként a cég 15 éves működése alatt 12 milliárd forintot meghaladó kárt okozott az ügyfeleknek. Cége nevében 1999 nyarától 2015 tavaszáig az átlagosnál jóval kedvezőbb haszonnal kínált kecsegtető befektetési lehetőséget, főként a Karcagon és környékén élőknek. Tette mindezt úgy, hogy a Kun-Mediátornak nem volt engedélye ilyen tevékenységre. A befolyt pénzt saját és családja költségeire fordította, illetve – a jó üzletmenet látszatának fenntartásáért – az érintettek egy részének kifizetésére használta fel.

„Bróker Marcsi” 2015 tavaszán eltűnt Magyarországról, végül mintegy másfél évvel később a közép-amerikai Belize-ben fogták el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.