Többe kerül majd a Márton-napi húsleves, mint maga a libapecsenye? A zöldségek ára ugyanis napról napra nő. Vannak helyek, ahol már a húsnál is drágábban mérik.
<br />
A magyar vállalatoknak lesz helyük Kínában - hangoztatta Orbán Viktor Sanghajban, az első Kínai Nemzetközi Import Expón (CIIE) felállított magyar országpavilont megnyitó beszédében.
Utolsó útjára kísérik a székkutasi vonatbaleset egyik fiatal áldozatát, Gyalog Milánt. Versenyzőruhában temetik majd el. A fiú édesapja autós felvulást szeretne, legalább száz ladás rója le majd kegyeletét.
Veronában folyik a tavalyi, 17 áldozatot követelő szerencsétlenség pere. A sofőr, V. János nem ment el a tárgyalásra. A Bors becsöngetett a békéscsabai férfihoz, mondja el: felelősnek tartja-e magát a tragédiában. <br />
Amikor az ember a civilizáció útjára lépett, kellemetlenné vált az amúgy biológiailag természetes és fontos testszag. Elfedésére ma rengeteg pénzt lehet elkölteni. Csak nehéz eligazodni a termékek tengerében.
A héten indul a gyermekes családok támogatásáról szóló nemzeti konzultáció, a posta a napokban megkezdi a kérdőívek kézbesítését - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára...
A tehéntej, a tojásfehérje és a búza az a három alapanyag, ami a leggyakrabban panaszokat vált ki a magyarok-nál. Ez derült ki több mint hatezer laboratóriumi vizsgálat eredményéből.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.