Israel Keyes 2001 és 2012 között gyilkolhatott rendszeresen Amerikaszerte főként nőket. A sötétben lesből támadt gyanútlan áldozataira, megerőszakolta, megkínozta, majd agyonlőtte őket.
A hatóságok csupán három esettel tudták a 34 éves férfit megvádolni, de a most közzétett bizonyítékok azt sugallják, ennél jóval több áldozata lehet.
Cellájában ugyanis
tizenegy, saját vérével festett koponyákat ábrázoló kártyát találtak,
ami a nyomozók szerint áldozatai valós számát mutathatja.
2012-ben a 18 éves alaszkai Samantha Koeniget munkahelyéről, egy kávézóból rabolta el Keyes, akit nem messze a saját otthonától erőszakolt halálra. Fiatal áldozatának holttestét a közeli Matanuska-tóba rejtette. Ez volt a sorozatgyilkos veszte, ugyanis a miután rábukkantak Koenig földi maradványaira, hamar rájöttek, ki állhat a gyilkosság mögött, és elfogták a feltételezett elkövetőt: Keyest.
A férfi – akit Texasban ért utol az igazságszolgáltatás – bevallotta, hogy korábban is gyilkolt:
2011-ben betört az 55 éves Bill és 49 éves Lorraine Currier new york-i otthonába, fegyverrel engedelmességre kényszerítette, majd megkötözte őket és egy elhagyatott farmra hurcolta a megrémült házaspárt. A férfit azonnal agyonlőtte, a nőt azonban mielőtt megfojtotta volna megkínozta és megerőszakolta.
A sorozatgyilkos tárgyalására sohasem került sor, ugyanis mielőtt elkezdőzhetett volna, Keyes megölte magát a cellájában. Amikor rátaláltak a holttestére, akkor fedezték fel az ágyába rejtett, horrorfilmbe illő kártyákat is.
– A saját vérével rajzolta ezeket a képeket, amikre a cellájában, az ágyába rejtve bukkantunk. Azt egyikre azt is ráírta,
Egyek vagyunk
– osztotta meg az információt az FBI különleges ügynöke, Jolene Goeden, aki szerint a férfi már 2001-ben is gyilkolhatott.
Az FBI arra kéri az amerikaiakat, hogy segítsenek nekik a további nyolc lehetséges áldozat nyomára bukkanni, melyek a hatalmas ország bármelyik államában lehetnek.
A vérrel festett kártyák fotóin kívül, a gyilkosságoknál használt fegyverekről, kötegelőkről és további tárgyakról is közzétettek képeket. Úgy vélik, számos bizonyítékot nem sikerült még megtalálniuk, mert azokat Keyes elrejtette valahol, akárcsak a holttesteket.
– Azt sosem tudta előre, hogy kit fog megtámadni, véletlenszerűen választotta ki áldozatait, de úgy rótta Amerikaszerte az utcákat, hogy minden eszközt magával vitt, amire szüksége lehet a gyilkossághoz – magyarázta az ügynök.
Keyes áldozatai Alaszkától New Yorking bárhol lehetnek, ez pedig nagyban nehezíti az FBI munkáját és a maradék – feltételezett – nyolc eset feltárását.
(Borítókép: Israel Keyes az FBI-nak hagyott búcsúlevelének részlete)
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.