A népszerű humorista nem kertelt, őszintén beszélt Magyarországról, a jövő évi választásról és a béke fontosságáról. Nacsa Olivér szerint sorsdöntő voksolás előtt állunk.
Az énekesnő és a rapper három héttel ezelőtt felrobbantották az internetet a Szabadság vándorai című feldolgozásukkal. Már az október 23-ai állami ünnepség után sejteni lehetett, hogy a közös munkának lesz folytatása. Az idő pedig elérkezett. Radics Gigi és Curtis szombaton egy újabb feldolgozással léptek színpadra Győrben, ahol a háború ellen álltak ki ismét - közösen.
A népszerű dj tegnap jelentette be közösségi oldalán, hogy férjével a válás mellett döntöttek. Regán Lili tavaly júniusban házasodott össze párjával, és akkor úgy tűnt, megtalálta végső boldogságát a híres lemezlovas.
A népszerű műsorvezető sem akart kimaradni a legújabb divatőrületből. Szabó Zsófi az Orbán Viktor rajzait megörökítő pulóverben jelent meg az első Háborúellenes Gyűlésen.
Hamarosan sor kerül az első bírósági ülésre a rapper bántalmazó viselkedése miatt, addig nem is találkozhat a fiával. Mandula Ádám bízik benne, hogy minden jóra fordul majd, és közben alig várja, hogy második gyermeke is világra jöjjön.
A ValóVilág korábbi győztese csütörtök reggel még nem gondolta volna, hogy így alakul majd a napja. Aurelio édesanyjával és gyermekével volt otthon, amikor egy telefonhívás felborította a családi idillt.
Dezsényi Kincső felkészülését komoly betegség nehezíti Bangkokban, alig tíz nappal a Miss Universe fináléja előtt. A Miss Universe Hungary közösségi oldalán számolt be arról, hogy a magyar szépségkirálynő ételmérgezést kapott, majd a kezelés során allergiás reakciót is elszenvedett.
A fiatal tartalomgyártó őszintén vallott a rengeteg támadásról, ami az évek során érte őt és családját. Schóbert Lara súlyos önbizalomhiánnyal küzdött.
November 13-án terjedt el az olasz sajtóban a hír: meghalt Staller Ilona testvére, Franky. Cicciolina és ügyvédje most a Borsnak nyilatkoztak a tragédiáról.
A 17 éves versenyző jövője továbbra is bizonytalan, miután apja azt szeretné, ha feladná a versenyt. Továbbra sem tudni, hogy Ádám Attila ott lesz-e szombaton a Megasztárban.
A rendőrségi rajtaütés után komoly botrány robbant ki az énekes körül, és az ügyben megjelent hírek pillanatok alatt bejárták a közösségi médiát. ByeAlex most nyilvánosan próbálja tisztára mosni magát, és hivatalos dokumentummal magyarázza, hogy szerinte nem akkora a baj, mint állítják.
Az idei ősz nem volt könnyű Edináék számára, hiszen a megterhelő időszak után mindenki arra számított, hogy végre pihenhetnek. Kulcsár Edina párja azonban nem állt meg!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.