A hétvégén véget ér a TV2 zenei műsora, a versenyben maradt három énekes javában készül a döntőre. Vavra Bence a Sztárban Sztár All Stars versenyzője hosszú utat járt be az elmúlt hetekben, most elárulta, hogyan készül utolsó produkciójára.
A háborúba született bele, ezért pontosan tudja, mivel járna az, ha az orosz-ukrán háború eszkalálódna. Körtvélyessy Zsolt reméli, hogy végre meghallják a béke hangjait az Unióban is.
Gönczi Gábor megjelent a kecskeméti Háborúellenes Gyűlés közönségének a soraiban. Gönczi Gábor nem kertelt, kifejtette a véleményét a Háborúellenes Gyűlésekről, a háborúról és Ukrajnáról is.
Gyerekei védelméről vallott az egykori sztársportoló a kecskeméti Háborúellenes Gyűlés kulisszái mögött. Lapunk kérdésére Tápai Szabina elárulta, miért érzi fontosnak, hogy részt vegyen a békepárti rendezvényen.
A modell és a botrányhős vlogger nem rég csúnyán összerúgták a port, ám úgy néz ki, mostanra szent a béke köztük. Nagy Ő Virág már a gyémánt gyűrűt várja Tiv Tivytől!
Négy esztendő telt el azóta, hogy az Omega énekese váratlanul elhunyt. Kóbor János nagy űrt hagyott maga után. Van, aki könnyebben túl tud lépni a gyászon, míg mások számára hosszú évek is kevésnek bizonyulnak ehhez. Kóbor Léna őszintén mesélt érzéseiről és édesapjáról lapunknak.
Curtis ezúttal is az ikonikus Orbán Viktor-firkás pulcsiban érkezett Kecskemétre, amit egyre többen vesznek jótékony céllal. A különleges darab a Háborúellenes Gyűlések egyik legkedveltebb jelképe lett, nem véletlenül.
Tápai Szabina a kecskeméti Háborúellenes Gyűlésen arról beszélt, miért tartja létfontosságúnak, hogy gyerekei szeretetben és félelem nélkül nőjenek fel. A sportoló szerint az otthon biztonsága felbecsülhetetlen, és Magyarország minden szegletében valódi lelki menedéket jelent számára.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.