Közel 4 évvel a 2019-es tragédia után, idén áprilisban ismét útjára indul a Viking Sigyn szállodahajó, mely maga alá gyűrte a Margit hídnál a Hableányt. Már nem a Duna, hanem a Rajna habjait szeli, olcsóbb jegyárakkal.
Emberéleteket nem fegyverszállításokkal, nem szankciókkal, hanem békével lehet menteni - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országgyűlés hétfői ülésén, napirend előtti felszólalásában.
Február közepe óta érkeznek az autósok elektronikus tárhelyére a gépjárműadóról szóló értesítések, akiknek változik az adójuk, azok határozatot, akiknek nem, azok emlékeztetőt kapnak - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn.
Csütörtöktől újra felbukkannak a magyar utakon a Google Utcakép autói; a következő hónapokban többek között Sopront, Szekszárdot, Mezőtúrt, Szentest, Tapolcát, Karcagot, Baját és Miskolcot is érinteni fogják - tájékoztatott a Google Magyarország az MTI-nek küldött közleményében.
Kilencvennégy éves korában elhunyt Sárközy Pál festőművész, a volt francia köztársasági elnök, Nicolas Sarkozy (2007-2012) apja - tudatta vasárnap az Instagramon a volt államfő felesége, Carla Bruni-Sarkozy.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.