Egy, a kínai legfelsőbb vezetés által is támogatott dalai lámát szeretnének látni Tibet élén a kommunista nagyhatalom irányítói. A kínai hatóságok arra készülnek, hogy valahogyan befolyásolják majd a lámaválasztás eredményét. A...
Romboló hatású a naponta többször adásba kerülő magyarított vb-himnusz Horváth Attila dalszövegíró szerint, aki többek között Cserháti Zsuzsa, a Piramis, vagy Charlie számára is írt már szöveget.
Soha nem látott szúnyoginvázió van hetek óta Magyarországon. Már ott is támadnak a vérszívók, ahol eddig csak mutatóban jártak. Egy magyar biológus új, hatékony módszerrel rukkolt elő irtásukra.
Emanuela Orlandi 1983-ban, az iskolából hazafelé tartva tűnt el. Az egyik verzió szerint a maffia rabolta el, és most a Vatikán engedélye kell, hogy exhumálják az akkoriban elhunyt „főnököt”, mert úgy vélik, az olasz kislányt...
Lisa McKay erőt vett magán és leállt kedvenc itala ivászatával, miután 24 évesen majdnem 130 kilót nyomott és alig tudott járni. A kóla mellőzése után egy év alatt 60 kilótól szabadult meg.
Felborult egy pénzérméket szállító kamion Olaszország déli részén. Kétmilliónyi euró ömlött ki az autópályán és a sofőrök szedegették össze. Van némi hiány.
Nem tudja büntetni a kormány azokat az intézményeket, amelyek nem tartoznak közvetlenül az irányítása alá, és nem helyezik ki a nemzeti együttműködés nyilatkozatát.
Az a vád érte Franciaország legnagyobb adócsalási ügyében, hetek óta címlapon szereplő kulcsminisztert - egyben a kormánypárt pénztárnokát -, hogy Nicolas Sarkozy 2007-es elnökválasztási kampányához illegális módon vett át 150 ezer...
Halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja az ügyészség Berta Attila volt budapesti rendőrfőkapitányt. A főrendőr még 2008 decemberében Szekszárdon egy zebrán gázolt halálra egy idős asszonyt.
Egymásra talált a Kozma utcai gyűjtőben Varga Gergely ügyész és Farkas Péter. A perújrafelvételre készülő olimpiai bajnok sokat profitálhat a barátságból, hiszen első fokon Varga képviselte ellene a vádat.
Kamionversenyző volt a repülőtragédia harmadik áldozata. Szobi Balázst, Tarsoly Tamást és Szabó Andrást siratják a barátok, és Balázs kedvese, Polgár Ildikó, aki percekkel késte le a felszállást.
Lindsay Lohan 180 napja. Akár egy filmcím is lehetne, de ez maga az élet. A botrányos színésznőt ugyanis 90 napos drog- és alkoholrehabilitációs programra kötelezte a Los Angeles-i bíróság, persze csak az után, miután letöltötte 90 napos...
Se vége, se hossza a dél-afrikai labdarúgó vb-n – persze csak képletesen – megbukott nagyságoknak. S bár alapvetően ez nem helyes, de most mindenki a nyelvét köszörüli az ászokon. A globoesporte.globo.com című lap például új...
Agyoncsapja a nyaralást, de az otthoni szabadságot is, ha nem sikerül a hónapok óta várt pihenés. Pedig számtalan veszély les a hátradőlni vágyókra. De a boszorkány elárulja, hogyan kell távol tartani a bosszúságokat.
Csaknem százezer forintot illik leszurkolnia annak a kismamának, aki elvárja orvosától a készenlétet és a megkülönböztetett figyelmet. Vannak azonban, akik előre kikötik a „hálapénz” tarifáját.
Égszakadás, földindulás, hatalmas árvizek keserítik az emberek életét az országban. Mikor lesz már ennek vége? Meddig kell még elviselni az egyre nagyobb darabokban hulló jeget, a vízözönt?
A vb első elődöntője előtt a brazilverő hollandok esélyesként várják az Uruguay elleni csatát. Elbizakodottságukért nagy árat fizethetnek, de a kapitányuk ígéri, nem veszik félvállról az ellenfelet.
Megszületett a világ legalacsonyabb asszonyának harmadik gyermeke, annak ellenére, hogy az orvosok azt mondták neki, jobb, ha nem gondol az anyaságra, mert az az életébe kerülhet.
Saját parlamenti rezidenciájába költöztette be bébiszitterét és annak családját John Bercow, a brit országgyűlés alsóházának elnöke. A felvigyázónak ráadásul lakbért sem kell fizetnie. A képviselő felesége szerint nincs semmi baj...
Új életet akart kezdeni egy pár, csakhogy a holmijukat szállító teherautó kigyulladt. Mindenüket elveszítették a lángokban. Szó mi szó, nem ilyen újraindulásról merengtek.
Serena Williams, a fehér sport koronázatlan királynője 23 éves volt, amikor „felfogta”, hogy soha nem lesz olyan teste, mint testvérének, Venusnak. Mostanra megbékélt kinézetével.
Divatikont faragnak a németek az ország új first ladyjéből. Bettina Wulff férje a múlt héten nyerte meg a német államfőválasztást, a hazai stylistok azonban már munkába is lendültek.
Egy 63 éves amerikai nőt tartanak a világ legszerencsésebb szerencsejátékosának. Az asszony ugyanis negyedik alkalommal nyerte meg – legutóbb kaparós sorsjeggyel – a főnyereményt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.