Késeléses támadásban sérült meg egy harmincas és egy hetvenes éveiben járó személy, akiket egy 45 éves férfi támadt meg szerdán 11 óra magasságában. A rendőrség végül elfogta az elkövetőt, azonban sokkolót kellett bevetniük az ügy sikerességének érdekében.

Késelés rázta meg szerda délelőtt London északi részét, miután helyi idő szerint 11 óra magasságában megkéseltek két zsidó származású embert. Mindkét személyt súlyos állapotban kellett kórházba szállítani. A rendőrség egy 45 éves férfit állított elő, őt emberölési kísérlet gyanúja miatt hallgatnak ki.
A támadás a Golders Green Road közelében történt, a rendőröknek sokkolót is alkalmazniuk kellett a gyanúsított elfogása során. A hatóságok arról tájékoztattak, hogy a sérültek a harmincas és a hetvenes éveikben járnak. A Metropolitan Police arról tájékoztatott, hogy a rendőröket is megakarta támadni a gyanúsított az elfogása előtt. A terrorellenes egység végzi az ügy kivizsgálását.
A Londoni Mentőszolgálat a helyszínen három sérültet látott el, kettőt közülük kórházba szállítottak. „Ma (április 29-én) 11:22-kor kaptunk bejelentést egy késelésről a Highfield Avenue-n, az NW11-es körzetben. Több egységet küldtünk a helyszínre, köztük mentőautókat, gyorsreagálású egységeket, egy vezető mentőst és egy beavatkozási tisztet. A londoni légimentőt is riasztottuk” - számolt be a mentőszolgálat.
A Mirrornak nyilatkozott egy szemtanú, a 40 éves Ben Grossnass, aki a Shomrim nevű biztonsági szolgálatnál dolgozik. „Az első megkéselt férfi éppen egy zsinagógából lépett ki, nagyon közel ahhoz a helyszínhez ahol nemrég felgyújtották a mentőautókat. Ezután a támadó elfutott, majd meglátott egy idős férfit egy buszmegállóban. Fellökte, a földre esett, majd többször megszúrta. Hősies járókelők rávetették magukat, és végül sikerült ártalmatlanítaniuk a késelőt.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.