Szabadlábon védekezhet az a férfi, aki szombaton (ápr. 25-én) Kelenföldön, az Etele úton, egy társasház második emeletén fogva tartotta a barátnőjét. A férfi azzal fenyegetőzött, hogy megöli a nőt. Emiatt a helyszínre a TEK emberei, mesterlövészek, a rendőrség tagjai és a mentősök is kivonultak. A kelenföldi túszdráma, szerencsére vérontás nélkül zárult. A férfi elfogták, ám a bíróság szabadon engedte.

Információink szerint a fiatal nő édesanyja volt az, aki riasztotta a rendőrséget, hogy meg akarják gyilkolni a lányát. Ekkor vonult ki a hatóság a férfi lakásához, ahol a támadó hosszú időn keresztül tárgyalt a rendőrökkel. Végül elengedte a lányt, akinek nem esett baja. Őt pedig elfogták, megbilincselték és mentőautóba ültették.

A férfit végül nem tartóztatták le, a bíróságról bilincsek nélkül távozhatott, de a hatóság elrendelte a bűnügyi felügyeletét. Fény derült arra is, hogy korábban is csinált már hasonlót. A bíróság úgy vélte, ezúttal nem fogja megismételni a cselekményt, mivel a sértett vidékre költözött.

A férfinak hetente kétszer kell jelentkeznie a rendőrségen. Budapest területét csak külön engedéllyel hagyhatja el.
Emellett négy hónapra távoltartási végzést is elrendeltek, vagyis nem mehet a túszul ejtett nő közelébe. Kiderült az is, hogy a pár min veszett össze. Már 15 éve voltak együtt, amikor a nő megismert valakit. A férfi meglátta az üzenetváltásokat és innen indult a konfliktusuk.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.