Öt és tíz év közötti börtönnel sújtható bűncselekménnyel vádolja meg hamarosan az M3-ason négy ember halálát okozó Eva V.-R.-t az ügyészség, mert nem bizonyítható, hogy a szlovák milliárdos szándékosan tolta le áldozatait az útról.
A 31 éves Robert Peter Moore lakásán hatalmas állatpornográfia gyűjteményt találtak köztük olyan felvételekkel, ahol polippal, lóval, kecskével és disznóval szexeltek emberek. Emellett gyermekpornós képeket is lefoglaltak nála. Az ügy...
A 15 éves Tallulah Wilson holttestét a vonatsínek mellett találták meg, nem sokkal azután, hogy a tini egyik barátjának elárulta, nem akar soha többet új napra ébredni. Később kiderült, a lány rendszeresen anorexiát éltető oldalakat olvasgatott.
Elkeserítően keveset tudnak a szexről a tizenévesek. Egy hazai kutatás szerint többségük úgy véli: a szex nem más, mint maga az aktus, sokak szerint pedig az első együttlét során nem lehet teherbe esni.
A 26 éves, Katie Hightower tanárként dolgozott Pawnee városában, a Prue Gimnáziumban, amikor az egyik alkalommal elvitte a gyerekeket sörözni. Ekkor döbbentek rá többen, hogy túl meghitt kapcsolatot folytat az egyik tanítványával.
Hatalmas riadalmat okozott egy 13 éves fiú az általános iskolában, ahová járt: gondolt egyet és betelefonált hogy hamarosan bomba fog robbanni. A bejelentés után a pusztaszeri és az ópusztaszeri iskolát is kiürítették tegnap. Miután a...
A 12 éves kislány, Kendra St Clair hihetetlen lélekjelenlétről tett tanúságot, amikor betörtek hozzájuk Oklahomában. Egyedül volt otthon, amikor meghallotta, hogy valaki feszegeti a bejárati ajtó zárját.
A 23 éves, Calum Sherwood egy workingtoni buszon utazott, amikor kinézett az ablakon és a felhős égbolton olyat látott, amit maga sem akart nagyon elhinni. Nem sokkal később az egyik környékbeli kertben tíz halott madarat találtak, de senki...
A hit megtapasztalásának rengeteg formája lehetséges, még egy koszos konyha fala is bizonyítékként szolgálhat a nem evilági erők létezésére. Persze az efféle felismerések igencsak váratlanul érhetnek minket. Így történt az ateista Kenny...
Egy 31 éves alsózsolcai férfi vesztette életét abban a balesetben, amely a 3-as számú főúton, Emőd és Nyékládháza között történt. A rendőrség keresi a szemtanúkat.
A mini terrier gazdája, Anna Pohl már bejelentkezett, hogy megvizsgálják kedvencét, mert szeretné, ha a világ legkisebb kutyája címet neki ítélnék oda. A csöppség méreteit tekintve minden bizonnyal jogosan érdemli majd ki az elismerést,...
A jeges medencébe próbált beleugrani egy ismeretlen férfi, gondolván, hogy a jég összetörik alatta. A jég nem tört el, a fürdőnadrágos férfi visszapattant. A baklövésről videó is készült.
A dunaegyházi H. Tamás augusztus 3-án verte össze a solti juhászt, majd felakasztotta. Az előzetesben olyanokkal is összekerülhet, akikre korábban ő vigyázott.
Szabadon engedték a rendőrök, így akár folytathatja is kedvenc szórakozását F. Máté. A fiatalember rendőrruhát öltve többször gyújtogatott, majd értesítette tűzoltókat, és levezényelte az oltást.
Eltört az orra, súlyos arczúzódások és két fekete monokli a szemén tanúskodnak arról a 30 perces támadásról, amelyet a 28 éves négygyermekes Gemma Ford szenvedett el.
Vigaszt nyújtó, hitet adó zarándokhelyet építenek Sárszentágotán a mellrákosoknak. A településen élők hisznek abban, hogy védőszentjük gyógyulást hozhat a súlyos betegek számára.
Miközben anyja és nagyanyja meggyilkolásának gyanúja miatt rendőrök tucatjai kutattak utána, M. Roland a fővárosban vásárolgatott és moziba ment. Legalábbis ezt állította a 21 éves fiatalember annak a szabadnapos rendőrnek, aki tegnap...
Maró lelkiismeret-furdalás gyötri a makói mentőst, M. Jánost, aki ittasan vezetve felborult kocsijával, s míg ő sértetlen maradt, mellette ülő neje életét nem lehetett megmenteni. A férfi ma temeti Szilviát.
A walesi Moira Gleed furcsa betegségben szenved, amely miatt állandóan csukva kell tartania a szemei és sehogy nem tudja kinyitni őket. Már végleg feladta a reményt, amikor rájött, az éneklés csodákat művelt vele.
Most először engedett bepillantást a Google három adatközpontjába. A cég hosszú idő után úgy döntött, megmutatja a világnak, hogyan is néz ki testközelből az internetes világ „agya”.
A világ egyik legveszélyesebb és egyben legbutább állatának tartják a krokodilt. Tony Gartner viszont az életét tette fel rá, hogy megszelídíti az óriás hüllőket. Egyelőre nyerésre áll.
Egyre gyakrabban buktatja le a világháló és az állandó fényképkészítő mánia a szexuális kalandokba keveredő egyéneket. Így történt azzal a tanárnővel is, aki egyik kiskorú diákjával folytatott szexuális kapcsolatot Virginiában és...
Nem sajnálja a pénzt Nicolas Sarkozy, ha a gyomráról van szó. Nemrég New Yorkban járt, ahol egy felkapott olasz étteremben vásárolt magának ételt. A végösszeg tiszteletet parancsoló: 1100 dollárt, vagyis 232 ezer forintot költött.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.